Merkel Budapesten - Jobbik: Orbán Viktor újfent másról beszélt, mint amit tett

A Jobbik álláspontja szerint a kormányfő másról beszélt, mint amit tett Angela Merkel német kancellárral folytatott találkozóján.

bana tiborBana Tibor, a párt országgyűlési képviselője, a parlament európai ügyek bizottságának alelnöke hétfőn a találkozóra reagálva azt közölte az MTI-vel, hogy Orbán Viktor "a vártnál is kevesebb konkrétumot tartalmazó" sajtótájékoztatóján helyesen állapította meg azt, hogy Európának szüksége van az orosz kereskedelmi kapcsolatokra.

Ezzel szemben a kormány nemrégiben ismételten támogatta az Oroszország elleni uniós szankciókat, amivel sok milliárd forint kárt okoz már rövid távon is a magyar gazdaságnak, és csak a háborús hangulatot erősíti a régióban - vélekedett az ellenzéki politikus, aki a Jobbik nevében felszólította a kormányt, hogy azonnal vonja vissza a gazdasági korlátozásokat.

A közlemény az Ukrajnába irányuló fegyverszállításokra vonatkozóan jelezte: "ha Magyarország önrendelkezési jogát valóban meg szeretnénk őrizni, akkor ki kell jelenteni, hogy hazánkon keresztül senki nem szállíthat amerikai fegyvereket Ukrajnába".

Bana Tibor a legfontosabb kijelentésként értékelte, hogy Orbán Viktor elkötelezte magát az ukrán-orosz konfliktus békés rendezése és Magyarország semleges állapota mellett. Azt kérte: a Fidesz támogassa a Jobbik vonatkozó, parlament elé terjesztett politikai nyilatkozattervezetét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com