Mesterházy: mozgósítási kampányra készül az MSZP

Az új választójogi törvény mozgósítási kampányra készteti az MSZP-t - mondta Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke egy pécsi sajtótájékoztatón. A politikus szerint megvan az a tömeg, amely kormányváltást akar, ezért minden demokratikus ellenzéki párt számára az a legnagyobb kihívás, hogy hogyan tudja a szavazófülkéig elhívni a választókat.

mszp-uj-logoA változáshoz a pécsiekre is szükség van címet viselő, Tóth Bertalan és Szakács László országgyűlési képviselőjelöltekkel együtt tartott sajtótájékoztatón Mesterházy Attila kijelentette: az MSZP úgy tekint a választásra, mint egy erős logisztikai, mozgósítási versenyre. "Számunkra a tartalmi kérdéseken túl az a nagyon fontos, hogyan tudjuk elmondani az embereknek programunkat, hogyan tudunk motivációt adni nekik, hogy részt vegyenek a választáson" - fogalmazott a pártelnök.

Mesterházy Attila az MSZP fő választási üzeneteivel kapcsolatban hangsúlyozta: baloldali szociáldemokrata értékrendet képviselnek, ami azt jelent: kormányra kerülésük esetén azoknak a családoknak adnának többet, amelyek nehéz anyagi helyzetben vannak.

Példaként felhozta: ha arról kell dönteni, hogy futballra és stadionépítésekre költsenek több százmilliárd forintot vagy szüntessék meg a kórházi várólistákat és biztosítsák ingyenesen a gyógyszereket a hat éven aluli gyermekeknek, az utóbbi intézkedéseket választanák.

Elmondta: három intézkedés mentén csökkentenék a kiskeresetűek terheit. Egyrészt bevezetnék azt a többkulcsos, igazságosabb személyi jövedelemadó-rendszert, amely a nagyobb jövedelműeket nagyobb mértékben, a kisebb keresetűeket kisebb mértékben adóztatnák meg.

Másodsorban - ahogy azt korábban javasolták a parlamentben - bővítenék az alapvető élelmiszerek körét, s ezeket kedvezőbb áfakulccsal adóztatnák meg.

Harmadrészt, mondta a pártelnök, a rezsicsökkentést tenné igazságosabbá az MSZP oly módon, mondta mennyiségi és jövedelmi felső korlátot vezetnének be, magyarán a sok energiát fogyasztók, nagyobb jövedelemmel rendelkezők kisebb mértékben részesülnének a támogatásokból, mint a nehezebb körülmények között élők.

Mesterházy Attila kérdésre válaszolva arról is szólt, hogy az MSZP kormányra kerülése esetén megtartaná a bankadót hosszú távon is, ám a szektorális közterheket, a közműadót lépésről lépésre, több év alatt kivezetnék a költségvetésből.

Tóth Bertalan, az MSZP pécsi országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta, a baranyai megyeszékhelyen elsősorban munkahelyekre van szükség, ezért a jövőben kormányzati lépéseket kell tenni a pécsi déli ipari park beruházásokkal, befektetőkkel való feltöltéséhez. Úgy fogalmazott, olyan programra van szükség a térségben, amelyben az állam az uniós támogatásokkal a beruházások, termelő üzemek létesítése mellé áll.

Szakács László, az MSZP pécsi és komlói országgyűlési képviselőjelöltje azt mondta, az egykori bányászvárosok számára a bányászipar újraindítása is kulcsfontosságú a jövő szempontjából. Ezért, tette hozzá, szükség van arra, hogy valós kormányzati lépések történjenek a szakemberképzés újraindítása, az iparág újjáélesztése érdekében.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com