Migrációkutató: afganisztáni csoportok jelenhetnek meg a balkáni útvonalon

Kövecsi-Oláh Péter az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában arról beszélt, hogy Iránon keresztül Afganisztánból és Pakisztánból több százezer ember érkezett Törökországba, ahol a hivatalos adatok szerint jelenleg 170 ezer afganisztáni menekültről tudnak, és erre a tömegre nem vonatkozik az Európai Uniós és a Törökország által 2016 márciusában megkötött szerződés.



Ezért nem csodálkozna azon, hogy ha a balkáni útvonalon a korábbi évekhez képest vagy a megszokottaktól eltérően nem szíriai, illetve iraki migrációs csoportok jelennének meg, hanem afganisztáni kötődésűek - tette hozzá. Kövecsi-Oláh Péter szólt arról is, hogy Pakisztánban nagyjából kétmillió afgán menekültről tudnak, Iránban pedig hosszú évtizedek óta két-három millió afganisztáni él.

A török miniszterelnök-helyettes korábban arról beszélt, hogy tudomása szerint Iránból nagyjából másfél millió afganisztáni kötődésű ember kész arra, hogy elhagyja Iránt Törökország felé - mondta a kutató. Kövecsi-Oláh Péter a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt emelte ki, hogy nem oldódtak meg a "problémagócok", így nincs, ami meggátolná a migráció további erősödését.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com