Mirkóczki: a Jobbik két kongresszust tervez

Az ellenzéki politikus jelezte: a társelnöki rendszerre áttérés elnökségi ajánlás, első körben az erről szóló alapszabály-módosításról kell állást foglalniuk az alapszervezetek által delegált tagoknak.

Azt a tanácskozást április végén tartják, két héttel később pedig sor kerülhet a tisztújításra. Ha a kongresszus nem támogatja a strukturális átalakítást, akkor marad a jelenlegi rendszer, amelyben egy elnök és hat alelnök dolgozik - mondta a szóvivő, ezt is járható útnak nevezve. Mirkóczki Ádám több alkalmas embert is lát a párt vezetésére, de azt mondta, a Vona Gábor leköszönő elnök okozta űrt egyik napról a másikra senki nem tudja betölteni. A társelnöki rendszerre áttérés tervét a feladatmegosztással magyarázta.



Sneider Tamás inkább az aprólékos szervezeti munkát végezné, Gyöngyösi Márton pedig ezt megfelelően tudná artikulálni a politikai kommunikációban - fejtette ki. A jobbikos politikus az M1 aktuális csatorna műsorában visszautasította az esetleges pártszakadásról szóló felvetéseket, mondván, senki nem vinné ebbe az irányba a dolgokat. Az egység nem forog veszélyben - hangoztatta.

A szóvivőt faggatták az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által korábban kiszabott 663 millió forintos bírságról és a párt kampányköltéseiről is. Azt mondta, a Simicska Lajos tulajdonában álló reklámcégekkel voltak szerződésben, ezeket a szerződéseket meg fogják vizsgálni és látható lesz, mennyiért bérelték a felületeket. Soha nem volt olyan, hogy "tessék gyerekek, itt van nem tudom mennyi pénz és kampányoljatok" - fogalmazott.

Mirkóczki Ádám arra is kitért: szeretnék, ha az ÁSZ tisztességes vizsgálatot folytatna le és átvenné azokat a dokumentumokat, amelyekkel a Jobbik bizonyítani tudná törvényes gazdálkodását.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com