MLP: a záródokumentum összhangban van az európai törekvésekkel

A Magyar Liberális Párt (MLP) külpolitikai szakértője üdvözli, hogy a V4-ek rendkívüli prágai találkozóján egy mérsékelt záródokumentumot fogadtak el a bevándorlás kérdésének rendezéséről, amelyik az európai törekvésekkel összhangban keres közös megoldást.

Szent-Iványi István keddi, budapesti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: az ülésen nem a konfliktusok élezése, hanem közös európai megoldás keresése volt a cél.

MLP

A politikus azt mondta, a hírek szerint ebben komoly szerepe volt a cseh házigazdáknak, akik "erős német nyomásra szelídítették meg" az eredeti tervezetet, de hatással voltak Angela Merkel német kancellár és Bojko Boriszov bolgár kormányfő nyilatkozatai is - emelte ki.

Szent-Iványi István fontos elemnek nevezte, hogy a záródokumentum olyan közös megoldást javasol, amelynek alapján a török-görög határnál, vagyis az EU és a schengeni zóna külső határánál kell kezelni a problémát. A dokumentum nem beszél a menekülthullám leállításáról, a határok teljes lezárásáról, kerítésépítésről vagy második védvonalról - emelte ki, hozzátéve: a záródokumentum azt mondja ki, hogy amennyiben nem sikerül a török-görög határon megállítani vagy mérsékelni a menekülthullámot, akkor van szükség egy alternatív tervre.

Szent-Iványi István a Nagy-Britannia és az EU között tervezett megállapodásra áttérve kiemelte, hogy egyelőre még nem ismertek a V4-ek álláspontjának részletei, de a kiszivárgott információk alapján tudni lehet, hogy a visegrádi országok engedékenyek a munkavállalókra vonatkozó brit feltételek kérdésében. Azaz elfogadják a brit javaslatot, azzal a kikötéssel, hogy az nem vonatkozhat a jelenleg is Nagy-Britanniában dolgozókra - tette hozzá. Ezzel viszont megkezdődhet az egységes európai munkaerőpiac lerombolása és szétdarabolása - ismertette párta véleményét a politikus.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com