MLP: csalódást keltő a magyar kormány magatartása

A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint csalódást keltett a magyar kormány magatartása Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdai látogatásán.

Az ellenzéki párt MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a magyar külügyminiszternek a tárgyalásokon egyértelművé kellett volna tennie, hogy Magyarország a nyugati értékközösség tagja és képviseli a közös álláspontot a szankciók és az ukrán-orosz konfliktus ügyében.

liberális párt

A külügyminiszter azonban nem foglalt egyértelműen állást a szankciók feltételei mellett, lebegtette azok feloldását és nem juttatta kifejezésre eltérő véleményét akkor sem, amikor Lavrov egyoldalúan az ukrán felet hibáztatta a kialakult helyzetért - írták.

A liberális párt szerint a kormány elmulasztotta eloszlatni azt a gyanakvást is, miszerint a múlt héten az amerikai vezetés ellen tett durva kormányzati kijelentések oka nem volt más, mint az orosz vezetők kedvének keresése, a Lavrov látogatás előkészítése. A magyar-orosz gazdasági kapcsolatok folyamatos hanyatlása bizonyítja, hogy a különutas "pávatánc" teljes kudarc, szövetségeseink körében gyanakvást szül, és semmilyen érdemi eredményt nem hoz - fogalmaztak.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter miután orosz kollégájával, Szergej Lavrovval tárgyalt, azt mondta: az EU és Oroszország együttműködésének pragmatikus, egymás és a nemzetközi jog tiszteletén alapuló újjáépítése nélkül az európai versenyképesség javítása nehezen képzelhető el. A tárcavezető értékelése szerint az európai gazdaság és versenyképesség javulásához, megerősödéséhez az orosz természeti erőforrások és az európai magasan fejlett technológiák párosítására van szükség.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com