MLP: nem a közösség pénzéből kellene támogatni a devizaadósokat

A Magyar Liberális Párt (MLP) álláspontja szerint nem a közösség pénzéből kellene támogatni a devizahiteleseket, Fodor Gábor, az MLP elnöke ezért sem szavazta meg az autóhitelek forintosításáról szóló jogszabályt - mondta az MTI-nek kedden a párt gazdaságpolitikusa.

Bodnár Zoltán, aki sajtótájékoztatót is tartott a témában, úgy fogalmazott: véleményük szerint a problémát az árfolyamgyengítő gazdaságpolitika okozta, ugyanis a svájci frank árfolyama a 2010-es 185 forintról "pillanatok alatt" 260 forintra kúszott fel. Az MLP úgy látja, az így keletkezett szociális feszültségeket a kormánynak szociális problémaként kellene kezelnie és nem a közösség pénzéből kellene támogatni azokat, akik az olcsó devizahitelből "600-as Mercedest vásároltak" - jelentette ki.

Új liberális pártot alapít Fodor Gábor

A javaslat ugyanazt a logikát követte, mint az ingatlanhitelek forintosítása, ugyanis a terhek egy részét a pénzintézeti szektorra és az adófizetőkre hárítja - elemzett Bodnár Zoltán. Hozzátette: a kormánynak ez a politikája leszoktatja az embereket a felelős gondolkodásról és arról, hogy vállalni kell a döntéseik következményeit.

Az Országgyűlés kedden döntött a devizában felvett autóhitelek forintosításáról, amit az augusztus 19-i árfolyamon hajtanak végre. A parlament döntése egy tipikus svájci frankos hiteles esetén svájci frankonként 31 forint tehercsökkenést jelent. A kedvezmény 50 százalékát a pénzügyi intézmények levonhatják az általuk fizetett társasági adóból, különadóból, illetve pénzügyi tranzakciós illetékből.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com