Molnár Gyula: bölcs lépést tett Botka László

Molnár Gyula úgy vélekedett: Botka László a visszalépésével lehetőséget teremtett egy más típusú együttműködés létrehozására, és az MSZP nyitott az erre vonatkozó javaslatokra.

Azt mondta: az első perctől érezték, hogy olyan embert választottak miniszterelnök-jelöltnek, aki igazi kihívó lehet, később azonban kiderült, hogy politikai partnereik "nem voltak túl lelkesek" a személyét illetően. Végül belátták: ha Botka László mellett tart ki az MSZP, nehezebb lehet az ellenzéki együttműködés megteremtése, ami stratégiájuk szerint a kormányváltás kulcsa.



A kis pártok külön-külön indulása ugyanis legfeljebb egyéni arculatépítésre alkalmas, de kormányváltásra nem - közölte. Emlékeztetett arra, hogy a múlt hétfőn elegáns ajánlatot tettek politikai partnereiknek, ám erre nem volt kedvező a válasz. A lemondás gondolata akkor érlelődött meg Botka Lászlóban, amikor ezután az LMP és a DK látványos ellenlépéseket is tett - fűzte hozzá.

Kérdésre válaszolva arról is szólt: súlyos vitában volt Botka Lászlóval azzal a kijelentésével kapcsolatban, hogy politikai maffia hálózta be az ellenzéket és az MSZP-ben is ügynökök vannak. Ha valakinek bizonyítéka van erre, akkor álljon ki vele a nyilvánosság elé, ha pedig csak szóbeszédre épül a vád, akkor tartsuk magunkban. Ő cáfolja ezeket a kijelentéseket - mondta Molnár Gyula.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com