Molnár Zsolt: a kormánynak jogállami megoldással kell előállnia

Ha a kormány valóban a terrorizmus ellen akar küzdeni, akkor nem terjesztheti elő "vállalhatatlan" alaptörvény-módosító javaslatát, hanem "jogállami megoldással kell előállnia" - mondta el Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke vasárnap az MTI-nek.

Molnár Zsolt a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének szombati kijelentésére reagált.

mszp

Rogán Antal egy budapesti konferencián azt mondta: az Európát érő ellenőrizetlen bevándorlás nem szűnt meg, a biztonsági szervek arra figyelmeztetnek, hogy a következő hónapokban, években terrorcselekményekre készülnek Európában. Ez a helyzet azt kívánja meg, hogy továbblépjünk a határok védelmén - mondta, hozzátéve: nem egyszerűen alkotmánymódosításról van szó, hanem több, a mindennapok biztonságát erősítő javaslattal készülnek.

Molnár Zsolt sajnálatosnak nevezte, hogy a kormány még mindig a menekültválság és a terrorizmus összemosásával próbálja igazolni alaptörvény-módosító javaslatát. Ezzel együtt a szocialista politikus úgy vélte: a "sok kommunikációs offenzíva után" a kormány végre felismerte, hogy a terrorizmus ellen nem "junta-alaptörvénnyel", hanem a társadalom egészének biztonságát szolgáló javaslatokkal kell fellépni.

Remélik, hogy a kormány újabb elképzelései már végre tényleg a biztonságról és "nem a hatalmuk bebetonozásáról" fognak szólni. Mindezek alapján nincs szükség újabb nemzeti konzultációra, "újabb milliárdok elköltésére", hanem a szükséges forrásokat kell biztosítani a valóban a terrorizmus ellen küzdő szervezeteknek - jelentette ki Molnár Zsolt.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com