MSZP: 300 ezer forintnyi megszorítás jut egy négytagú családra jövőre

Az MSZP szerint jövőre egy négytagú családra több mint 300 ezer, egy főre vetítve 77 ezer forintnyi megszorítás jut Orbán Viktor és Matolcsy György felelőtlen gazdaságpolitikája miatt, ezért a szocialisták azt kérik a kormánypárti képviselőktől, ne az újabb megszorításokat, hanem az MSZP által kidolgozott gazdasági kilábalás programját támogassák és segítsék.

Török Zsolt, az MSZP szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a progresszív adórendszert, járulékcsökkentést, munkahelyteremtést segítő állami támogatások beindítását megvalósító és ösztönző gazdasági programjukkal kapcsolatban vitanapot is kezdeményeztek az Országgyűlésben.

Azokat, valamint az oktatáspolitikát és foglakoztatást érintő programjaikat jövő márciusra szeretnék összecsiszolni más szervezetek álláspontjával is. Kérdésre válaszolva elmondta, a gazdasági kilábalásról szóló programjukat többek között a Bajnai Gordon által vezetett Haza és Haladás Egyesületnek is eljuttatták.

Az MSZP szóvivője az Orbán-Matolcsy odavág az országnak? címmel tartott sajtótájékoztatója kezdetén Orbán Viktor 2006. április 20-án, az országgyűlési választások második fordulója előtt, a Műegyetem rakparton mondott beszédének hangfelvételét játszotta le.

A Fidesz nagygyűlésén a jelenlegi kormányfő azt mondta: az akkori kabinet visszaélt az emberek bizalmával, megtévesztette, becsapta őket. Azokat tévesztették meg, akik rájuk szavaztak. "Ha nem lesz kormányváltás, olyan megszorító csomagot kapnak a nyakukba, amihez képest Bokros Lajos hátizsákja kutyafüle" - mondta a hangfelvételen Orbán Viktor.

Török Zsolt erre utalva úgy fogalmazott: Orbán Viktor becsapta a választókat, visszaélt az emberek bizalmával, mert eddig két megszorító Széll Kálmán-tervet, két Matolcsy-csomagot kaptak az állampolgárok, Európában nálunk a legmagasabb az áfa-kulcs, kéttucatnyi új adóval sarcolják az embereket, így minden magyar állampolgárra 77 ezer, egy négytagú családra pedig több mint 300 ezer forint megszorítás jut jövőre.

Azért, mert a kormányfő és a gazdasági miniszter felelőtlen gazdaságpolitikájával ráront a nyugdíjasokra és a bérből és fizetésből élőkre - hangoztatta a szocialista politikus.
A szocialisták szóvivője szerint Varga Mihály IMF tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter "leleplezte Orbán Viktor és a Magyar Nemzet hazugságát", mert kiderült, az IMF nem akart az országnak nyújtandó hitelért cserébe sem ingatlanadót, sem nyugdíjcsökkentést.

MTI hír

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com