MSZP: a diplomás gyed a felsőoktatási politika és a családtámogatás csődjének beismerés

Az MSZP véleménye szerint a diplomás gyed bevezetésével a Fidesz egyszerre ismeri el felsőoktatási politikájának és családtámogatási rendszerének csődjét - írta az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében Kunhalmi Ágnes.

Az MSZP elnökségének tagja úgy fogalmazott: a Fidesz a maga által okozott káosz és rombolás elfedésére tesz kísérletet, ám ez az intézkedés sem ellensúlyozza a 2010 óta végrehajtott 2600 milliárd forint értékű "megszorítás-sorozatot".
Az ellenzéki politikus szerint a kormányzat jelentősen leszűkítette a felsőoktatásba bejutók körét. Csaknem 46 ezer ember már nem is felvételizett, miközben a bejutók is "félmilliós tandíjjal és káosszal szembesültek" - jelenti ki.

mszp-uj-logoKunhalmi Ágnes arról is írt, hogy a családtámogatás rendszerének szűkítése rombolta a gyermekvállalási kedvet. A KSH adatai szerint szeptember végéig három százalékkal kevesebb gyermek született, mint egy évvel korábban. A családi támogatások mértéke az elmúlt években nem emelkedett, ezzel - az MSZP számításai szerint - a Fidesz 20-30 százalékkal csökkentette a juttatás összegét. Korlátozták a kisgyermekes szülők munkavállalását, miközben bölcsődei térítési díjat vezettek be - fűzte hozzá.

Az ellenzéki politikus közlése szerint 2014 után az MSZP nem egyszeri, egyedi ötleteket, hanem komplex családtámogatási rendszert vezet majd be. Az új rendszer születésétől a felsőoktatásig lehetőséget, esélyek sokaságát nyitja majd gyermekeknek és családoknak, akik így saját erejükből, munkájukból lesznek képesek fenntarthatóan egyre jobb életet élni, miközben nem kell tartaniuk újabb és újabb véletlenszerű adóktól és elvonásoktól - írta Kunhalmi Ágnes.
Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője vasárnap azt mondta az MTI-nek, hogy a jövő évtől minden eddiginél több eszköz áll rendelkezésre a nők és édesanyák megbecsülésére. Hangsúlyozta, a gyed extra azt jelenti, hogy minden élethelyzetben a nők mellett állnak.

A diplomás gyed bevezetése arról szól, hogy már akkor is támogatják őket, ha fiatalon alapítanak családot és egyetemi tanulmányaik mellett is gyermeket vállalnak - folytatta a szóvivő, aki azt is kiemelte, az anyáknak arra is lehetőségük lesz, hogy a kisgyermekük nevelése mellett részmunkaidőben vagy teljes munkaidőben dolgozzanak. Így nem csak a kismama találhat elfoglaltságot, de a család jövedelme is több lesz - emelte ki Zsigó Róbert.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com