MSZP: a Fidesz akadályozza a megújuló energiaforrások terjedését

Az MSZP szerint a Fidesz rossz teljesítményével akadályozza a magyarországi megújuló energiaforrások felhasználását és "mai napig a szocialista kormányok sikeres energiapolitikájának eredményeivel büszkélkedik".

Józsa István, az MSZP frakcióvezető-helyettese szombati budapesti sajtótájékoztatóján idézte az energiahivatal tavalyi jelentését is, hangsúlyozva, a teljes magyarországi bruttó villamosenergia-fogyasztásban 2012-ben már második éve csökkent a megújuló energiaforrások felhasználásával előállított villamos energia aránya. Ez az előző évben már csak 6,2 százalék volt a 2010-ben mért 7,1 százalék után.

Kiemelte, tavaly egy pécsi biomasszaüzemen kívül nem épült megújuló energiaforrást hasznosító jelentősebb erőmű. Józsa István szerint Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter ennek ellenére "diadaljelentést tett közzé". A tárcavezető azonban egy olyan uniós jelentéssel akarta alátámasztani, hogy milyen jól teljesít a kormány, amely még az MSZP-kabinetek időszakáról tartalmazott adatokat - fejtette ki a politikus.

Azt mondta: 2003-2010 között 0,8 százalékról 7,1 százalékra ugrott a magyarországi megújuló energiaforrások felhasználásának aránya, továbbá jelentősen nőtt a szél- és vízerőművek kapacitása, valamint biomasszaüzemek is létesültek.

mszp-logoAz MSZP frakcióvezető-helyettese szerint ezzel szemben a Fidesz kormányra kerülése után a kiszámíthatatlan szabályozási környezettel elbizonytalanították a lehetséges beruházókat, így nem épültek új erőművek. Ráadásul az állam visszavont egy 400 MW-os széltendert, új kiírást pedig azóta sem tett közzé - fűzte hozzá Józsa István, megjegyezve: a megújuló energiaforrások felhasználása nemcsak energetikai szempontból fontos, hanem növelni tudja a foglalkoztatást és a versenyképességet, fejleszteni a vidéket.

A szocialisták ezért kormányra kerülve kiszámítható és ösztönző beruházási környezetet teremtenének, ami új lökést adna a megújuló energiaforrások felhasználásának és százezer új munkahely megteremtésének - mondta a párt képviselője.

forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com