MSZP: a Fidesz kérjen bocsánatot a magyaroktól!

mszpAz MSZP szerint nem Mesterházy Attilának kell bocsánatot kérnie, hanem a Fidesznek és Orbán Viktornak, "a nemzetet megosztó és a magyar embereket elszegényítő intézkedései miatt" - reagált Török Zsolt, az ellenzéki párt szóvivője a Kovács Péter fideszes képviselő vasárnapi sajtótájékoztatóján elhangzottakra.

A kormánypárti politikus bocsánatkérésre szólította fel az MSZP elnökét Szanyi Tibor szocialista képviselő gyulai kijelentései miatt .
Szanyi Tibor kedden Gyulán, a Fidesz-KDNP-frakcióülés helyszínén azt mondta az Indexnek, hogy anyanyelvükön, románul fogja köszönteni a kormány melletti békemenet egyes résztvevőit.
Török Zsolt vasárnapi közleményében azt írja: az elmúlt három év alatt a Fideszt a rombolás, a jogtiprás, a növekvő árak és a csökkenő bérek jellemezték, s mivel ezzel szembesíti őket az MSZP és egyre több ember, így folyamatosan gyűlölködnek, vagy próbálják elterelni a figyelmet károkozásaikról.

Az újabb figyelemelterelő akciók sorába illeszkedik - folytatódik a közlemény -, hogy a külhoni magyarság ügyét helyezik a kommunikációjuk középpontjába. Hiába akarják azonban a valótlan vádjaikkal elterelni a figyelmet, az emberek tudják, hogy Orbán Viktor ki-, és ma már beszámíthatatlan politikája miatt élnek egyre rosszabbul. Ha valakinek ma bocsánatot kell kérnie, az a Fidesz és Orbán Viktor, a nemzetet megosztó és a magyar embereket elszegényítő intézkedései miatt - teszi hozzá Török Zsolt.
Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy kérjen bocsánatot, amiért megalázza és kihasználja a külhoni magyarok ügyét pártpolitikai játszmáihoz; amiért importált tüntetőket használnak fel és finanszíroznak; amiért éket vert magyar és magyar közé itthon és a határon túl.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com