MSZP: a Fidesz "politikai terrorizmussal" akadályozta meg a népakarat érvényesítését

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a Fidesz erőszakosan, "a politikai terrorizmus eszközrendszerét felhasználva" akadályozta meg ismét a népakarat érvényre juttatását a vasárnapi boltbezárással kapcsolatban, amelyhez a Nemzeti Választási Iroda (NVI) is asszisztált.

Tóbiás József erről kedden, sajtótájékoztatón beszélt azt követően, hogy Nyakó István szocialista politikus népszavazási kérdést nyújtott be az NVI-nek a vasárnapi zárva tartás ügyében, a Kúria határozathozatalának nyilvánosságra kerülése után azonban megelőzték őt, az időbélyegző először két magánszemély beadványára került rá.

000

A pártvezető kijelentette: az NVI méltatlan helyzetet teremtett egy jogállamban egy állampolgári kezdeményezés érvényre juttatásához.

Azon gyanúnak adott hangot, miszerint a "Kubatov féle fradi security" tagjai voltak jelen a Nemzeti Választási Iroda épületénél, megakadályozva, hogy állampolgárok éljenek a népszavazás kezdeményezésének lehetőségével. Szavait az FTC ultráinak hasonló tartalmú nyilatkozatával próbálta alátámasztani.

Feltette a kérdést: ki irányítja a "fradi security" tagjait? Ha Kubatov Gábor, akkor a Fidesz alelnökeként vagy magánemberként tette ezt? Döntött-e arról a Fidesz elnöksége, hogy így kell megakadályozni több mint tizenhat hónapja a társadalomban jogos követelést? - sorolta kérdéseit, felvetve azt is, a miniszterelnök hozzájárult-e ehhez a forgatókönyvhöz.

Nincs már adminisztratív eszköz, jogi csűrcsavarás, már csak a nyers erőszak akadályozhatja meg, hogy egy népszavazás érvényre jusson - hangsúlyozta Tóbiás József.

Felvetette a miniszterelnök felelősségét is a történtekkel kapcsolatban. Szerinte a kabinetnek azonnal el kell határolódnia a történtektől, az Országgyűlésnek pedig el kell fogadnia a szocialisták azon javaslatát, amely megreformálná a népszavazás intézményét.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com