MSZP: a fideszes önkormányzatok ne centralizálják az óvodákat!

Az MSZP arra szólítja fel a fideszes önkormányzatokat, hogy ne centralizálják az óvodákat. A párt budapesti elnöke erről vasárnap, a XI. kerületi Fürkész óvoda előtt tartott sajtótájékoztatón beszélt.

mszpKunhalmi Ágnes arra hivatkozva mondta ezt, hogy - szavai szerint - Budapest-szerte a fideszes önkormányzatok sok helyen kezdték el összevonni az óvodákat, pedig az ellen a szülők és a pedagógusok is több esetben tiltakoztak.

Az ellenzéki politikus azt kérte: ne állítsanak elő ugyanolyan állapotokat az óvodákban, amilyeneket a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) létrehozásával tettek az általános iskolákban.

Kunhalmi Ágnes hangsúlyozta, hogy az összevonásokat a kormánypárti önkormányzati képviselők strukturális átalakításokkal és spórolással indokolják. Az MSZP viszont nem ért egyet azzal, ha a gyerekeken akarnak spórolni - szögezte le. A centralizáció miatt a "gyerekek el fognak veszni", szét fognak csúszni az egyedi pedagógiai programok, meg fog szűnni a családias hangulat - vélekedett.

Ha ma centralizálják az óvodákat és egy intézményvezetőhöz 200-300 helyett 700-800 vagy akár kétezer gyerek tartozik majd, akkor nem lehet érdemi szakmai munkát folytatni - emelte ki.

Molnár Gyula, a szocialisták XI. kerületi elnöke azt mondta, a helyi önkormányzat a múlt héten "meglepő, váratlan és semmivel sem magyarázható" döntést hozott, ugyanis sem a választási kampányban, sem a képviselő-testület megalakulása utáni üléseken nem volt szó arról, hogy egy köznevelési koncepciót készítenek, amellyel átalakítják az óvodai rendszert.

A döntéssel huszonhárom intézmény helyett nyolcat hoztak létre és ezt követően már ki is írták ezek élére a pályázatokat. Az MSZP szerint ez súlyosan törvénysértő, emiatt a párt megteszi a jogi lépéseket, mert egy intézmény nem egy határozattal, hanem az alapító okirat elfogadásával jön létre - közölte.

A politikus azt mondta, hogy az átalakításokat indokolva az önkormányzati többség pénzügyi okokra hivatkozott, ugyanis előbb 80, majd később 30-40 millió forintos megtakarításról beszéltek, ugyanakkor a képviselő-testület többsége a kiemelt rendezvényekre fordítható összeget 70 millióról 105-re emelte.

Kunhalmi Ágnes másik témára áttérve közölte: az MSZP üdvözli, hogy a felsőfokú végzettségű bölcsődei dolgozókra kiterjesztik a pedagógus-életpályát. Ez viszont csak valamivel több mint nyolcszáz embert érint, miközben a bölcsődékben dolgozóknak több mint a 75 százaléka még mindig a létminimum alatt keres - hívta fel a figyelmet.

A szocialisták ezért azt követelik, hogy az összes pedagógiai munkakörben dolgozó, gyermekneveléssel foglalkozó bölcsődei és óvodai alkalmazott bérét emeljék fel. Emellett felszólított arra, hogy ezekben az intézményekben hajtsanak végre szakmai pedagógiai reformot is.

A politikus végül azt kérte, hogy ne kerüljenek át a Klikhez a gyakorló iskolák.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com