MSZP: a gazdák kevesebb támogatásra számíthatnak a következő években

A parlament mezőgazdasági bizottságának szocialista alelnöke szerint a következő uniós támogatási ciklusban - a kormányfő nyilatkozatával ellentétben - a magyar gazdák nemhogy több, hanem kevesebb támogatást fognak kapni, de ezzel majd csak az adott években fognak szembesülni. Gőgös Zoltán vasárnap Orbán Viktor miniszterelnök és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége (Magosz) minapi megbeszélésére reagált.

A kormányfő egyebek között azt mondta, a területalapú támogatások összege - amelyek úgynevezett direkt kifizetések, vagyis közvetlenül jutnak el a gazdákhoz - a következő hét évben, 2014 és 2020 között árfolyamtól függően 480-500 milliárd forinttal több lesz, mint az ezt megelőző hétéves ciklusban volt.
Gőgös Zoltán a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: Orbán Viktor kijelentése csak naturálisan igaz, ugyanis Magyarország az uniós csatlakozását követően 25 százalékos agrártámogatási szintről indult, és 2015-ben már 5-6 százalékkal kevesebb lesz a területalapú támogatás, mint a korábbi években, így sem az idén, sem pedig jövőre nem kaphatnak több támogatást az agráriumban dolgozók. Szerinte a többlettámogatásról szóló nyilatkozat mindössze kormányzatai "önfényezés".

Az ellenzéki politikus szerint a kevesebb támogatásnak az az oka, hogy az uniós előírásoknak és feltételeknek megfelelően e támogatási forrásból kell biztosítani a kistermelők kifizetését, illetve a fiatal gazdák elkülönített támogatását. Uniós támogatási számadatokra hivatkozva Gőgös Zoltán azt mondta: eddig 1 milliárd 313 millió euró volt évente a közvetlen területalapú támogatás, míg ez az összeg 2014-ben több mint 100 millió euróval lesz kevesebb, míg vidékfejlesztési támogatásra az 5 milliárd euróval szemben mindössze 3,2 milliárd jut majd.
Beke Károly, az MSZP ifjúsági tagozata agrár- és vidékpolitikai munkacsoportjának vezetője annak a véleményének adott hangot, hogy a kormányzat nem támogatja, hanem akadályozza és bünteti a fiatal gazdálkodókat azzal, hogy a fokozatosság elvét figyelmen kívül hagyva vonja vissza a eddig meg nem valósult, még zajló pályázati projektek támogatását. Mint mondta, bíznak abban, hogy ez az eljárás nem az "agrárkamarai választási színjátékból való kihátrálásuk miatti bosszú".


Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com