MSZP: a gyermekek étkeztetésére ajánlják fel a bukott kormánytagok a különadó-különbözetet!

Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy az új kormány megalakulásával posztjukról távozó miniszterek, államtitkárok végkielégítését kisebb mértékű különadó terheli - mondta Szanyi Tibor, az ellenzéki párt európai parlamenti (EP-) képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

mszp-uj-logoKözölte, azt javasolják, hogy a 98 százalékos különadó 75 százalékra való csökkentéséből adódó különbözetet "a bukott fideszes és KDNP-s politikusok" ajánlják fel a gyermekéhezés enyhítésére, rengeteg olyan alapítvány van, amelyen keresztül ezt megtehetik. Véleménye szerint ezzel a volt kormánytagok, ha nem is teljes mértékben, "de némileg talán jóvá tehetnének valamennyit abból a kárból, amit működésük során okoztak".

Emlékeztetett arra, hogy sajtóhírek szerint 57 millió forintot kapott az a 22 politikus, aki már nem tagja az Orbán-kormánynak. Nekik - folytatta - már nem 98, hanem 75 százalékos különadót kell fizetniük, mert a Fidesz év elején "titokban" csökkentette az adókulcsot.

Szanyi Tibor szerint most, hogy a saját embereiket kell kifizetniük, a Fidesz nem annyira kényes a jó erkölcsre, amire hivatkozva 2010-ben bevezette a 98 százalékos különadót. Ennek a kettős mércének köszönhető a 22 kirúgott jobboldali politikus összesen 15,5 millió forinttal többet tehet zsebre - ismertette.

Mitől különb az a Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár, aki miszlikre szedte a magyar oktatást? Mitől különb az a Németh Zsolt külügyi államtitkár, aki hozzájárult Magyarország külpolitikai elszigetelődéséhez, vagy Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, aki tönkretette a vasutat? Vagy Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, aki adósságba hajszolta a kórházakat, vagy Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár, aki "Matolcsy örültségeit fedezte", vagy Budai Gyula vidékfejlesztési államtitkár, aki az állami földeket "fideszes haveroknak játszotta át"? - sorolta kérdéseit. Hozzátette: a Fidesznek minden végkielégítés pofátlanul magas, kivéve az, amelyet az ő emberei vesznek fel.

Vitatta azt az kormánypárti érvelést is, hogy az Európai Unió nem engedi a 98 százalékos mértéket. Mint mondta, az EU a visszamenőleges hatályát kifogásolta az adónak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com