MSZP: A MOB elnöke követeljen tisztújítást a Magyar Paralimpiai Bizottságban!

A szocialista Kunhalmi Ágnes szerint Borkai Zsoltnak, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökének teljes tisztújítást kellene követelnie a Magyar Paralimpiai Bizottságban.

mszpAz Országgyűlés sportért is felelős kulturális bizottságának alelnöke vasárnapi, az MTI-hez eljuttatott nyílt levele szerint az elmúlt hetekben a Magyar Paralimpiai Bizottság és elnöke, Gömöri Zsolt körül botránysorozat robbant ki.

Először az derült ki, hogy Gömöri Zsolt és társai saját devizahitelüket végtörlesztették a paralimpikonok támogatásából, majd az is kiderült, hogy Gömöri Zsolt családjával, valamint üzlettársával a sportolók tenerifei felkészülését a helyszínen követte végig - írta az ellenzéki politikus.

Kunhalmi Ágnes közölte, sajtóhírek szerint arra is fény derült, hogy a szervezet nemcsak nem utalja a sportolók megélhetése szempontjából kulcsfontosságú Gerevich-ösztöndíjakat, de nevük elhallgatását kérő sportolók állítása szerint fenyegeti is őket.

A szocialista politikus úgy értékelt: a Magyar Paralimpiai Bizottság jelenleg néhány kiváltságos sportvezető igényeit szolgálja ki, miközben elveszi a pénzt a Magyarországért küzdő versenyzőktől.

Kunhalmi Ágnes azért fordult Borkai Zsolthoz, mer a MOB vezetőjeként az ő felelőssége is, hogy a magyarországi sportvezetés korrupciós botrányoktól mentesen, a sportolók igényeit kiszolgálva működjön. Ha a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke követel teljes tisztújítást a paralimpiai bizottságban, annak súlya van - tette hozzá.

Szerinte tovább nem védhető Gömöri Zsoltnak és Deutsch Tamásnak, a Magyar Paralimpiai Bizottság alelnökének tevékenysége; csak a teljes tisztújítás teremthet tiszta helyzetet.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com