MSZP: a nyugdíjasoknak a 2017-es év sem lesz kedvezőbb az ideinél (2. rész)

Korózs Lajos csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte: az Orbán-kormány idei intézkedéseit vizsgálva megalázásként lehet tekinteni a jövőre eredetileg előirányzott 0,9 százalékos nyugdíjemelésre, amit ugyan a kormány később 1,6 százalékra módosított, ez azonban még mindig elmarad az MNB jövő évi inflációs előrejelzésétől.

"A kormány érzékelte, hogy nagy a baj, ezért karácsony előtt odalökött a nyugdíjasoknak egy 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt, ami 12 hónapra lebontva 833 forintra jön ki.



Ennyit ér a kormánynak a nyugdíjasok társadalma" - fogalmazott az ellenzéki politikus. Kitért arra is: az Országgyűlés a karácsony előtti utolsó parlamenti ülésnapon fogadta el a szülőtartás intézményét és a házi segítségnyújtás átalakítását. Az MSZP-s politikus mindkettőt gyalázatosnak minősítette, előbbit azért, mert "garantáltan megalázza" az idős embereket, utóbbit pedig azért, mert úgy vélte, aki tud fizetni a házi segítségnyújtásért, az előnyt élvez majd. Hangsúlyozta: a szocialistáknak van válaszuk arra, hogyan kellene a szegényeket, rokkantakat, elesetteket, hajléktalanokat, valamint a munkából élőket támogatni.

A Fidesz-kormány regnálása alatt nagymértékben nőtt a dolgozói szegénység, ezért az MSZP követeli a minimálbér nettó értékének 100 ezer forintra emelését, a korábbi nyugdíjemelési számítási mód visszaállítását, és folyamatosan kezdeményezi az energiaárak, illetve az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentését - emlékeztetett Korózs Lajos.

Ha az Orbán-kormány ezeket az intézkedéseket a jövőben sem teszi meg, akkor a szocialisták 2018-ban garantáltan megteszik majd - szögezte le az ellenzéki politikus. A Jobbik és az MSZP jövőbeni választási együttműködését firtató újságírói kérdésekre kifejtette: "a demokratikus ellenzéknek kell jövőre olyan kondícióval rendelkeznie, hogy képes legyen a Fideszt leváltani, le is tudják majd váltani". A Jobbik nélkül is meg tudják ezt tenni - mondta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com