MSZP: a rendőrség jogköreit kellene növelni

Az MSZP képviselői szerint a tömegrendezvények miniszteri rendelettel történő betiltása helyett a rendőrség jogköreit kellene növelni a terrorcselekmények elkövetése vagy előkészülete esetén.

Molnár Zsolt, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke és Harangozó Tamás, a honvédelmi bizottság szocialista alelnöke kedden Budapesten egy háttérbeszélgetésen azt mondta, hogy ezen módosító indítványuk befogadásához kötik a kormány terrorellenes törvénycsomagjának támogatását.

mszp

Harangozó Tamás emlékeztetett arra, hogy a javaslat jelenlegi szövege szerint 2-es vagy annál magasabb terrorfokozati szint esetén a belügyminiszter rendeletben tilthatna meg a gyülekezési törvény alá nem tartozó tömegrendezvényeket.

Hozzátette: ennek a rendelkezésnek semmilyen korlátja nincs, így akár 3 napra, 3 hétre vagy 30 évre is megtilthatná ezeket a rendezvényeket a miniszter.

A szocialista politikus közölte: a rendőrségnek ma is joga van igazoltatásra, átvizsgálásra, például egy bombariadó esetén, a módosító javaslatuk ezeket a jogköröket bővítené.

Harangozó Tamás felhívta a figyelmet, hogy az MSZP időben és térben korlátozná a terrorcselekmény elkövetése és előkészülete esetén megtehető intézkedéseket.

Kifejtette: a kiemelt biztonsági intézkedést 72 órára lehetne elrendelni egy településen vagy annak pontosan meghatározott, körbehatárolt területén ha terrorcselekmény történt, illetve ha annak előkészületére közvetlen, konkrét és a nemzetbiztonsági szolgáltatok vagy a terrorizmust elhárító szerv által megerősített információk vannak. Hozzátette: az intézkedés szükség esetén további 72 órával meghosszabbítható.

Az ellenzéki politikus azt mondta, javaslatuk elfogadásával feleslegessé válna a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos alaptörvény-módosítás.

Molnár Zsolt arról beszélt, hogy fontosnak tartja a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (Tibek) létrehozását, és szükségét látja egy hasonló szervezet létrehozásának európai szinten is.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com