MSZP: Áder János akadályozza meg a rendeleti kormányzás bevezetését!

Az MSZP azt kéri Áder János köztársasági elnöktől, hogy akadályozza meg az államháztartási törvény módosításával szerintük lehetővé váló rendeleti kormányzás bevezetését Magyarországon.

Burány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, egy demokratikus jogállamban megengedhetetlen, hogy rendeleti kormányzást vezessenek be, és az Országgyűléstől "megtagadják a költségvetési törvény módosításának lehetőségét".

mszp

Az ellenzéki politikus szerint a törvénymódosítás azt jelenti, hogy a jövőben a kormány bármikor rendeletben módosíthatja a parlament által elfogadott költségvetési törvényt, kénye-kedve szerint csoportosíthat át - fedezet nélkül is - akár milliárdos összegeket.

A költségvetési bizottság elnöke emlékeztetett arra, az Országgyűlés az elmúlt öt évben 25-ször módosította a költségevetési törvényeket. Ez szerinte azt jelenti, hogy a kormány nem tudja kiszámítani azt, mit akar. De ez a szám azt is bizonyítja - folytatta -, hogy a parlament valamennyi esetben módosította a büdzsét.

Arra kérdésre, hogy mit várnak az államfőtől - normakontrollra küldje, vagy az Országgyűlésnek küldje vissza a parlament által elfogadott jogszabályt, Burány Sándor azt mondta, ezt Áder János megítélésére bízzák. Véleménye szerint a legjobb megoldás az lenne, ha az Alkotmánybírósághoz küldené a jogszabályt a köztársasági elnök.

A parlament szerdán módosította az államháztartási törvényt, lehetővé téve ezzel, hogy a kormány egy kiemelt közfeladat ellátásáról akkor is dönthessen, ha az ahhoz szükséges előirányzat csak később biztosítható.

A törvényjavaslat indoklásában az előterjesztő Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta ugyanakkor, hogy e körben sem dönthet sem a kormány, sem a nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés költségvetési jogát és a Költségvetési Tanács ezzel összefüggő jogkörét kiüresítő intézkedésről.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com