MSZP-Együtt-PM: a hatóságok tárják fel, kik a TV2 új tulajdonosai!

Az MSZP és az Együtt-PM szövetség azt várja, hogy az illetékes hatóságok tárják fel, kik valójában a TV2 új tulajdonosai.

mszp-uj-logoErről Braun Róbert szocialista politikus és Szigetvári Viktor, a Bajnai Gordon vezette pártszövetség társelnöke beszélt hétfőn a tévécsatorna budapesti székházánál.

Az Index hírportál szombaton írta meg, hogy a német ProSiebenSat1-csoport eladta a TV2-t üzemeltető MTM-SBS Zrt.-t. A dolgozókat aznap úgy tájékoztatták, hogy a tévét Simon Zsolt vezérigazgató, valamint Yvonne Dederick gazdasági igazgató vásárolta meg. Az Index úgy tudja: Simon Zsolt elismerte, hogy nincs ekkora magántőkéjük, de csak annyit közölt, a mögötte álló cégnek magyar tulajdonosi háttere van.

Koltay Tamás, a csatorna szóvivője szombaton az MTI megkeresésére közölte: a tervek szerint hétfőn adják ki a német ProSiebenSat1-csoport hivatalos közleményét.

Az MSZP-s Braun Róbert hétfőn újságíróknak azt mondta: hivatalos közlés azóta sem született a TV2 eladásáról. A hírek azonban aggodalomra adnak okot, különösen azért, mert ritkán vesz meg két magánember egy 20-30 milliárd forint körüli piaci értékű társaságot - jelentette ki.

Elmondta, azt várják, az adóhivatal indítson vagyonosodási vizsgálatot a két új tulajdonosnál, hogy kiderüljön, honnan lett ennyi pénzük.

Braun Róbert ugyanakkor megjegyezte, sajtóértesülések szerint a tranzakció mögött valószínűleg olyan, a Fideszhez köthető "oligarchák" állnak, akik régóta szeretnének televíziót vásárolni maguknak. Szerint azért, hogy "meggyőzzék az embereket arról, amit hétköznapi tapasztalatuk cáfol, vagyis hogy jobban élnek, Magyarország pedig jobban teljesít".

A szocialista politikus arról is beszélt, hogy Simon Zsolt két éve a Fidesz "támogató jóváhagyásával" nyerte el a TV2 vezérigazgatói posztját, azóta pedig a csatorna teljesítménye "az állami hirdetések özöne ellenére gyalázatos volt, a vállalat leértékelődött, így teremtődött meg a lehetőség arra, hogy a Fideszhez kötődő érdekcsoportok olcsón megvásárolják".

Hozzátette: üzletileg a TV2 "ma nem tűnik egy zseniális befektetésnek".

Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szöveség társelnöke elmondta: azt várják, az illetékes hatóságok állapítsák meg, hogy valójában kik a TV2 új tulajdonosai.

Elmondása szerint a Gazdasági Versenyhivatalnak (GVH) egy ilyen méretű, a médiapiacot alapvetően érintő tranzakció után joga van erre, az érintetteknek pedig kezdeményezniük is kell a GVH eljárását.

A politikus jelezte: az ügyben elsőfokú szakhatóságként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság fog eljárni, ezért abban bíznak, a médiahatóság mindent megtesz azért, hogy tisztázza, kik a TV2 valódi tulajdonosai, és hogy milyen befolyásuk lett így a magyar médiapiacon.

Körültekintő GVH- és NMHH-vizsgálat híján a TV2 eladása polgári jogi értelemben semmisnek nyilvánítható - közölte Szigetvári Viktor.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com