MSZP: felháborító a jegybank költekezése

Az MSZP felháborítónak tartja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) "nyakló nélküli" költekezését, miközben a forint árfolyama egyre csak gyengül.

mszpBurány Sándor, az Országgyűlés költségvetési bizottságának szocialista elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta, kiáltó ellentét feszül a forint állapota és Matolcsy György jegybankelnök költekezése között, az új évben ugyanis a jegybank újabb költekezése is nyilvánosságra került.

Azt mondta, Orbán Viktor kormányzása alatt egyre nő a szegénység az országban, közben mégis zajlik "a habzsi-dőzsi, az úri muri, a közpénzek nyakló nélküli" elköltése.

Burány Sándor közölte, a jegybank közel 5 millió forintot adott közpénzből a Magyar Krónikának, 60 millió forintot a Hitel című folyóiratot kiadó alapítványnak, 30 millió forintot a Kortárs folyóiratot kiadó kft.-nek, és még "Gomba községnek is jut egy szerény egymillió forint". Hozzátette: 90 millió forintot kapott a Vitézi Ének Alapítvány.

Emlékeztetett arra, hogy már korábban is rengeteg pénzt költött az MNB a többi között kastélyszálló, luxusirodaház megvásárlására, illetve több mint 200 milliárd forintot adott alapítványoknak, "amelyek egyetlen célja" Matolcsy György közgazdasági nézeteinek népszerűsítése.

Semmi jele annak, hogy a kormány és a Matolcsy György vezette jegybank bármit is akarna tenni a hároméves mélypontra esett forint érdekében - jelentette ki a szocialista politikus. Hozzátette: a 320 forintos euróárfolyam súlyos károkat okoz a magyar gazdaságban, de kifejezetten jól jön az MNB-nek, hiszen ebből származik nyeresége, ami ugyan közpénz, de a jegybankelnök saját hatáskörében dönt arról.

Burány Sándor szerint Matolcsy György szereptévesztésben van, neki a forintot kellene védenie.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com