MSZP: félmilliárdot vesztett el Ferencváros a kerületi vezetés miatt

Az MSZP szerint mintegy félmilliárd forintot vesztett el a városrehabilitációból Ferencváros a kerületi vezetés miatt.

Pál Tibor, az MSZP kerületi frakcióvezetője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, a városrehabilitáció húsz éve Ferencváros egyik büszkesége, régi, lepusztult házakat újítanak fel, és 2010-ig ez folytatódott is. A városrehabilitáció forrása a kerület saját pénzéből, kormányzati forrásból és vállalkozói tőkéből, valamint nagyrészt fővárosi támogatásból adódik össze - ismertette Pál Tibor.

mszp-uj-logoElmondta, hogy minden évben négy-öt ház felújítására nyertek pályázatot, 2010-ben három Balázs Béla utcai, valamint egy Viola utcai lakóházra nyertek el felújítási forrást. A fővárossal kötött szerződés szerint ezeket a házakat 2013 végéig fel kellett volna újítani - mondta Pál Tibor, hozzátéve: négy év nem volt elegendő ennek megvalósítására, ezért a Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén úgy döntött, hogy a felújításokra biztosított vissza nem térítendő támogatásokat elvonja. A házakra jutó 1,9 milliárd forintból tehát mintegy 500 millió forint elvonásáról döntöttek - közölte.

"Ez azért történt, mert a kerületi vezetés négy év alatt nem volt képes felújítani ezeket a lakóházakat" - fogalmazott.
Pál Tibor azt is mondta, hogy Tarlós István főpolgármester nemhogy segítené Ferencvárost, hanem most már csak árt a kerületnek. Közölte, kezdeményezik, hogy az ügy miatt a kerület polgármestere hívjon össze rendkívüli képviselő-testületi ülést. Meg kell nézni, hogy a költségvetésből honnan lehet a szükséges mintegy félmilliárdot összeszedni, és azt ki a felelőse a támogatás elvesztésének - mondta Pál Tibor. Elmondta azt is, hogy Gegesy Ferenc volt kerületi polgármester lehet a demokratikus ellenzék közös ferencvárosi polgármester-jelöltje.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com