MSZP: fenyegető a fizetetlen minisztériumi túlmunka

Az MSZP szerint az embereknek most kell felemelniük a hangjukat a Miniszterelnökségen bejelentett fizetetlen túlmunka ellen, különben hamarosan mindenki hasonló helyzetben találhatja magát.

Bangóné Borbély Ildikó, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján azt is mondta, hogy a Miniszterelnökséget vezető Lázár János összekeveri a közszolgálatot a rabszolgasággal, "fenyegetéseivel" pedig tönkreteszi a tárcánál dolgozók családi életét.
Az MSZP jól tudja, hogy ez csak egy kísérleti terv - jegyezte meg a politikus, aki szerint a kabinet a mostani lépéssel azt is vizsgálhatja, milyen megtakarítást érhetne el, ha szélesebb körben bevezetné a 10-12 órás munkanapokat.
"A korrupt kormány már az emberek bérét akarja meglopni" - fogalmazott Bangóné Borbély Ildikó, szerinte ugyanis az így megspórolt pénzt a "haverjai" között osztaná fel ez a kabinet.

mszp-uj-logo

Az ellenzéki politikus bejelentette, az MSZP kész jogi segítséget nyújtani a fizetetlen túlmunka miatt távozó közszolgáknak, továbbá mindenkinek azt üzeni, az internetadó ügyéhez hasonlóan próbálja ebben a kérdésben is meghátrálásra késztetni a kormányt.
A Magyar Nemzet kedden írt arról, hogy értesüléseik szerint tízórás munkarendre állhat át több minisztérium, illetve háttérintézmény is. Közölték: a Lázár János vezette Miniszterelnökségnél már eddig is napi tíz órát dolgoztak.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI-hez aznap eljuttatott közleményében úgy reagált: a Miniszterelnökség a kormány munkájának összehangolásáért, döntéseinek előkészítéséért és végrehajtásáért felelős szervezetként a magyar közigazgatási rendszer egyik legfontosabb, legnagyobb felelősségű intézménye.
Lázár János megjegyezte: minden munkatársával együtt a jövőben is azon dolgoznak - ha kell, akkor nem napi tíz, hanem tizenkét órán át -, hogy Magyarország Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő országa legyen. Aki ott dolgozik, tudja, hogy "elsősorban szolgálatot és nem munkát" vállal - szögezte le.
Kurucz Éva kormányszóvivő a Hír Tv-nek azt mondta: "amióta Lázár János előbb államtitkárként, majd miniszterként a miniszterelnökséget vezeti, azóta 7.30-tól 17.30-ig tart a munkaidő, ezt a munkavállalók megértették és elfogadták".

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com