MSZP: ismét 18 év legyen a tankötelezettség korhatára!

Az MSZP-frakció törvénymódosítást nyújt be az Országgyűlésnek a tankötelezettség korhatárának 16-ról 18 évre emelése érdekében - közölte az Országgyűlés kulturális bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Kunhalmi Ágnes szerint "zéró toleranciát" kell hirdetni a funkcionális analfabetizmus ellen is.

kunhalmi ágnes

Az ellenzéki politikus elmondta, ha nem emelik fel a tankötelezettség korhatárát, akkor a halmozottan hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű vagy rossz családi körülmények közé született gyerekek a közmunka, rosszabb esetben a bűnügyek világában kötnek ki.

Nincs az a felnőttképzés, továbbképzés, ami pótolni tudná ezeket a kieső éveket - tette hozzá.
Megjegyezte, hogy 2011 óta mintegy 40 ezer gyerek esett ki a tankötelezettség korhatárának megváltozása miatt az oktatási rendszerből.

Kunhalmi Ágnes azt mondta, hogy a magyar lakosság egynegyede funkcionálisan analfabéta.

Szerinte ezen az általános iskolai rendszer megerősítésével lehetne változtatni. Időt kellene hagyni alsó tagozaton a gyerekeknek az olvasás-írás elsajátítására - mondta.

Szorgalmazta azt, hogy lazítsanak a Nemzeti alaptanterven, hogy tehermentesítsék a diákokat és a pedagógusokat, és hogy szüntessék meg az egyen tankönyveket.

Szólt arról, hogy a kormány honlapján olvasható törvénytervezet felemelné a közmunkában való részvétel korhatárát 16-ról 18 évre.

Hozzátette: nem lett volna szabad, hogy 16 évben meghatározni a korhatárt. A tankötelezettségi korhatár leszállítása az oka annak, hogy ma ezrével kötnek ki a gyerekek a közmunka világában - mondta.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com