MSZP: Orbán Viktor valljon színt, mit tett a magyarok szabad munkavállalásáért!

Az MSZP arra szólítja fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy hétfőn az Országgyűlésben tartandó, a négy éves kormányzásáról szóló beszámolójában "valljon színt", mit tett azért, hogy a magyar állampolgárok továbbra is szabadon vállalhassanak munkát az Európai Unió tagállamaiban.

eu bizottságGúr Roland, a párt EP-képviselőjelöltje utalt arra, hogy David Cameron brit miniszterelnök korlátozni szeretné a szabad munkavállalás lehetőségét, amit az MSZP elfogadhatatlannak tart. Érdekesnek mondta, hogy Orbán Viktor most "nem vív szabadságharcot", pedig Nagy-Britanniában körülbelül 300 ezer magyar állampolgár dolgozik és él, köztük 200 ezren Londonban.

A szocialista politikus arról is beszélt, hogy David Cameron már az EU-ból való kilépésen gondolkodik, és szerinte "Orbán Viktor fejében is megfordult ez". Közölte, az MSZP szerint ez nem helyes álláspont, sem Magyarországon, sem pedig Nagy-Britanniában. Utalt arra, hogy Magyarország az unió nettó hasznonélvezője, és a fejlesztési források 97 százalékát onnan származik.

Azt mondta, a magyar állampolgárok többsége ma is "jónak tartja" az uniós tagságot, és a 40 év alattiak 66 százaléka támogatja az uniós tagságot". Szerinte tehát Orbán Viktor a népakarattal megy szembe, amikor a kilépésen gondolkodik.

Azt hangoztatta, a Mesterházy-kormány mindent meg fog tenni azért, hogy megteremtse "a jó munka és a jó bér" lehetőségét mindenkinek.

Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője arra szólította fel a kormányfőt, a parlamentben hétfőn adjon számot arról, hány rokonának, barátjának biztosított munka nélküli és adómentes haszonra lehetőséget. Szerinte ugyanis a kormányfő emberei "offshore-pióca módjára szippantják ki a költségvetésből a közpénzeket, vagy adott esetben az emberek zsebéből".

Arról beszélt, hogy mintegy ezermilliárd euróra becsülik azt az összeget, amely évente eltűnik az unió tagországainak költségvetéséből az adóelkerülések miatt. Hozzátette, ez nagyságrendileg annyi, mint az unió közös költségvetése, ezért az unió határozottan fel kíván lépni az offshore cégekkel szemben.

Úgy látja, Orbán Viktor és kormánya csak látszólag harcol az offshore cégek ellen. Azt mondta, hétfőn derült ki, hogy Garancsi István üzletember, "Orbán Viktor egyik legbensőbb barátja" áll egy olyan offshore cég mögött, amelyik olcsón beszerzett gázzal az elmúlt években elképesztő haszonra tett szert, elkerülve a magyar adófizetést.
Az említett haszon nagyságrendjéről azt mondta, az olyan, mintha 2011 óta minden magyar háztartás 10 százalék borravalót adott volna "Orbán Viktornak és köreinek a gázszámlából".

A sajtótájékoztató után az újságírók más ügyekben is kérdezték Szanyi Tibort, így például arról, hogy - a Magyar Nemzet információja szerint - "az egyik vezető szocialista politikus vélhetően illegálisan halmozott fel egy nagyobb vagyont egy külföldi bankszámlán", és emiatt indítanak-e belső vizsgálatot. Azt mondta, az MSZP nem dől be ilyen ócska trükköknek, és méltatlannak tartja, hogy ilyen kérdésekre válaszoljon.

Az adórendszer átalakítására vonatkozó kérdésre azt mondta, akinek havi egymillió forintnál kisebb a jelenlegi jövedelme, az egészen bizonyosan jobban fog járni a Mesterházy-kormány adórendszerével. Korózs Lajos szocialista politikus korábban elhangzott szavaira, miszerint 500 ezer forinti jövedelemnél egy második, 30 százalékos adókulcsot vezetnének be, azt mondta: nincs ellentmondás a kettő között.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com