MSZP: számoljon el székházfelújításával a Fidesz!

Hozza nyilvánosságra félmilliárdosnak mondott székházfelújításának számláit és a beruházás nagy részére fedezetet jelentő bankhitel szerződését a Fidesz - szólította fel Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja a kormánypártot szombaton Budapesten, a Lendvay utcai épület előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A politikus az MTI kérdésére azt közölte: ha nyilvános felhívásuknak a Fidesz nem tesz eleget, közérdekű adatigényléssel élnek, ha ez nem jár eredménnyel, perelni is hajlandóak.

mszp

Nem tudunk elmenni a felújító személye mellett - jelentette ki az ellenzéki politikus Garancsi Istvánra utalva, akinek cége, mint mondta, a Fradi-stadiont 15 milliárd forintért építette, a Dagály-fürdőt 38 milliárdból újított fel, és fejlesztheti a MOMÉ-t hárommilliárdból, egy Kopaszi-gáti ingatlanüzlethez pedig 16,5 milliárdos hitelt kapott az állami Eximbanktól.

A kapcsolat Garancsi és Orbán kormánya között nehezen tagadható az ellenzéki politikus szerint. Látható az is, hogy Garancsi igen jól járt az elmúlt évek Orbán-kormányzásával, és a kérdés, hogy mindez összefügg-e azzal, hogy a vállalkozó újítja fel a pártszékházat - mondta .

Nem kell nagy összeesküvés-hívőnek lenni ahhoz, hogy az emberben felmerüljön a kérdés: nem arról van itt szó, hogy Garancsi igazából barterből csinálja meg a Fidesz-székházát - jelentette ki a szocialista párt elnökségi tagja.

Bárány Balázs elmondta: szeretné látni, hogy melyik pénzintézet és milyen kondíciókkal nyújtott hitelt a beruházáshoz; "ha korrekt a Fidesz, akkor megmutatja nekünk ezt a banki hitelszerződést" - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com