MSZP: száz éve nem épült ilyen kevés lakás Magyarországon

Az MSZP szerint több mint száz éve nem épült olyan kevés új lakás Magyarországon, mint napjainkban. Bangóné Borbély Ildikó, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján annak a véleményének is hangot adott, hogy az adatok további romlására lehet számítani.

mszpAz ellenzéki politikus érvelése szerint 2013-ban összesen alig több mint 7200, tavaly szeptemberig pedig csak mintegy 5100 lakás épült, holott ez a szám 2008-ban 44 ezer, 2009-ben 28 ezer, 2010-ben pedig 17 ezer volt.

Bangóné Borbély Ildikó szerint az adatok további romlását a 2015-ös költségvetés adatai vetítik előre, abban ugyanis az előző évinél 30 milliárd forinttal kevesebb forrás áll rendelkezésre lakástámogatásra. Segítségre pedig szükség lenne, hiszen 170 ezer gyerek él olyan lakásokban, ahol sem mellékhelyiség, sem fürdőszoba nincs, 600 ezer gyerek otthona pedig rendszeresen beázik, illetve nedves, penészes - fűzte hozzá.

A szocialista politikus úgy fogalmazott, a "kormányzásra alkalmatlan" Fidesz hiába költi az adófizetők pénzét "sikerpropagandára", ha csak a "közpénzek lenyúlásában teljesít egyre jobban", miközben a fiatalok nagy részének nincs állása és így boldogulásokat külföldön keresik.

Az MSZP szerint a szociális és lakhatási problémákat csak egy, a jelenlegitől gyökeresen eltérő gazdaságpolitika oldhatná meg - fejtette ki a párt képviselője, kiemelve, hogy a kormánypárti politikusok helyett a fiatalok lakáshoz jutását kellene támogatni.

Bangóné Borbély Ildikó megjegyezte továbbá, hogy a közmunkában dolgozók sem tervezhetnek reálisan családalapítást, arra ugyanis csak valódi munkahelyekkel és valódi fizetéssel van esély, amelyeket a jelenlegi kormány - szerinte - nem segít elő.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com