MSZP: Tarlós István feladta a főpolgármesterséget

Horváth Csaba, a szocialisták budapesti képviselője a közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón kiemelte, Tarlós Istvánnak annak ellenére is vállalnia kellene a tömegközlekedés ingyenessé tételét a szmogriadó idején, hogy az naponta több tízmillió forintos bevételkiesést jelent a városnak.

Hangsúlyozta, a legfrissebb adatok szerint évente 3-4 ezer budapesti veszti életét kimondottan a szmog okozta környezetszennyezés miatt.



A szocialista politikus szólt arról is, hogy "kéthéttel az egynapos havazás után" még mindig több út és járda balesetveszélyes Budapesten, ezért azt kérdezte Tarlós Istvántól, hogy idén miért csak 75 hókotró tudott kiállni a legnagyobb igénybevétel idején, amikor 2010-ben még 130 jármű dolgozhatott. Horváth Csaba aláhúzta továbbá, a demokratikus elvekkel ellentétesnek tartják, hogy "egy szűk hatalmi elit" dönt az olimpiai rendezésről, ráadásul úgy, hogy nem mutatják be az esetleges rendezés részletes hatásait, kockázatait.

"Mi nem olimpiaellenesek vagyunk, mi korrupcióellenesek vagyunk és népszavazás pártiak" - fogalmazott, hozzátéve, örülnének, ha a budapestiek, "mindegy, hogy milyen előjellel", de dönthetnének az olimpiáról, amely családonként 2 millió forint terhet jelentene majd a lakosságnak.

A szocialista politikus elmondta azt is, amíg a kormány nem hozza nyilvánosságra a 4-es metró építéséről készült OLAF-jelentést, addig senki nem tudhatja, hogy a kormány arról szóló állításai tényeken alapulnak-e. Az MSZP éppen ezért követeli, hogy a kabinet haladéktalanul hozza nyilvánosságra az unió csalás elleni hivatalának jelentését, vagy a főváros szerezze azt be az ügy érintettjeként, majd saját maga tegye közzé.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com