MSZP: több mint duplájára nőtt a családok teljes rezsiköltsége

Az MSZP szerint családok teljes megélhetési kiadásai a rezsicsökkentés ellenére is több mint duplájára nőttek a kormány rossz gazdaságpolitikája miatt.

Erről Lukács Zoltán, a szocialisták frakcióvezető-helyettese beszélt kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, "rezsicsökkentés volt, de rezsicsökkenés nem". Elmondása alapján ugyanis a háztartások rezsijébe nem csak az a "néhány közszolgáltatás tartozik bele, amit a Fidesz annak gondol", hanem számos egyéb olyan költség is, amely a családok megélhetését biztosítja. Példaként említette a munkába- és iskolábajárás költségeit, valamint a tankönyvek és az alapvető élelmiszerek beszerzését.

Lukács Zoltán szerint mindezen termékek és szolgáltatások a Fidesz rossz gazdaságpolitikájának eredményeként drágultak az elmúlt időszakban, így hiába támogatták maguk is a kormány rezsicsökkentését, a lakosság megélhetési költségei több mint duplájára emelkedtek.

mszp_logoA szocialista politikus erre hivatkozva azt kérte a kormányoldaltól, hogy fontolják meg a témában korábban benyújtott indítványaikat, amelyeket most ismételten elővesznek majd. Javaslataikra példaként hozta fel az alapvető élelmiszerek áfájának 27 százalékról 5 százalékra csökkentését, valamint a lakóépületek, kiemelten a panelházak szigetelését, amivel számításaik szerint 30-40 százalékkal csökkenthetőek lehetnének a fűtésköltségek, miközben ezres nagyságrendben jönnének létre új munkahelyek a kis- és középvállalkozások körében.

Forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com