MSZP-választmány - Decemberben pártértekezleten döntenek az új baloldali politika irányáról

Országos pártértekezletet hívott össze december 13-ra az MSZP országos választmánya, a tanácskozáson a párt átalakításáról és az új baloldali politika főbb irányairól döntenek - közölte az országos választmány elnöke szombaton Budapesten, a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Botka László azt mondta: az idei három választást pártja elveszítette, de az is világos, hogy a választók az MSZP-t bízták meg azzal, "hogy az orbáni rendszer baloldali alternatíváját építse fel". Hangsúlyozta, a következő két hónapban rakják le az új MSZP alapjait. A választmányi elnök értékelése szerint az MSZP-nek sok mindent másképpen kell csinálnia: más struktúrát kell kialakítania, másféle politikát, kell folytatnia, továbbá másfajta stílusban kell politizálnia.

mszp-uj-logoBotka László kitért arra, hogy a decemberi pártértekezleten személyi ügyekről nem lesz szó.
Bejelentette azt is, hogy szegedi polgármesterré történő újraválasztása miatt csütörtökön lemondott parlamenti mandátumáról, a választmány pedig úgy döntött, hogy a parlamenti helyet Gőgös Zoltán, a párt elnökhelyettese kapja. Tóbiás József, az MSZP elnöke elmondta, a választmány amellett foglalt állást, hogy a 2015-ös költségvetés nem növelheti tovább a szegénységet. Mint mondta, ma Magyarországon 3,4 millióan élnek a létminimum alatt, 600 ezer gyermek pedig nehéz körülmények között. Az önkormányzatok forráshiányosak, pedig azok biztosítanák a szociális ellátórendszer alapjait - hangsúlyozta.

Az ellenzéki politikus közölte, olyan költségvetést várnak el a kormánytól, amely megvédi a munkavállalókat, csökkenti az adóterheiket, és amely lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak a szociális krízis kezelésére. Olyan költségvetést vár el az MSZP, amely nem elvon, hanem további forrásokat juttat az oktatásnak - tette hozzá.
Tóbiás József hangsúlyozta, szeretnék, ha a költségvetés átlátható lenne, és tartalmazza a Magyarország helyzetével kapcsolatos tényeket. Véleménye szerint a jövő évi büdzsének javítania kell a nyugdíjasok élethelyzetét.
A Demokratikus Koalícióval kapcsolatos kérdésre válaszolva Botka László, aki Szegeden a baloldali pártok közös jelöltje volt, azt mondta, együttműködés van, összefogás választások előtt lehetséges; most három és fél évig nem lesznek Magyarországon választások.

Tóbiás József később ehhez azt fűzte hozzá: elkezdődött az építkezés korszaka, rendezik soraikat és kijelölik, milyen irányba, kívánnak politizálni, mert "a választásokat általában a választók többsége dönti el, nem pedig a politikai formáció ilyen vagy olyan léte". Hangsúlyozta, három és fél év bőven elég arra, hogy számba vegyék erőiket, képesek legyenek maximalizálni támogatóikat, hogy ennek mentén kössenek megállapodást "egy új Magyarországról".
Kifejtette, a választmány - levonva a választások első tanulságait - támogatja azt, hogy a vidéki településeken erősítsék meg az MSZP jelenlétét, ez pedig a választókerületi alapú építkezést jelenti. A pártelnök közölte, a megyei elnöki pozíció továbbra is megmarad, ők folytatják majd a megyei értelmiséggel a párbeszédet.
Tóbiás József szerint a párt átalakításának célja, hogy az MSZP közelebb kerüljön a választókhoz. A leghatékonyabb és a legszervezettebb párttá szeretnének válni egy éven belül - tűzte ki célul.

Arra a kérdésre, mi az oka annak, hogy a XV. kerületben a helyi választási bizottság szocialista delegáltja is támogatta a választás megismétlésére vonatkozó kezdeményezést, Tóbiás József közölte, a delegált nem szocialista volt, ő a helyi polgármesterhez kötődő ember.
forrás:MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com