Nagykövetek - Szijjártó: nagy szerepük van a misszióvezetőknek Magyarország sikerében

Nagy szerepük van a misszióvezetőknek abban, hogy Magyarország az elkövetkező időben még sikeresebb legyen - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kétnapos rendkívüli külképviselet-vezetői értekezlet megnyitóján, hétfőn Budapesten.

kkmA tárcavezető rövid köszöntőjében kiemelte: azért tartanak a korábbi évenkénti egy helyett két külképviselet-vezetői értekezletet, mert a világban történő változások egyre inkább felgyorsulnak. Olyan folyamatok figyelhetők meg, amelyekre talán kevesen számítottak, és arra pedig még kevésbé, hogy ezek ilyen sebességgel mennek majd végbe - vélekedett. Hozzátette: ezért van szükség arra, hogy évente kétszer beszéljék meg, melyek a közös feladatok.

Szijjártó Péter emlékeztetett: Magyarország a változásokra új, a külgazdaság által orientált külpolitikával válaszolt, és most érdemes áttekinteni, hogy mit valósítottak meg ebből, és mit kell tenni, hogy még sikeresebb legyen az ország az elkövetkező időben. Ebben pedig nagy szerepük van a misszióvezetőknek - mutatott rá.

A miniszter megjegyezte: a kétnapos értekezleten a külképviselet-vezetők teendőit és a velük szemben támasztott elvárásokat vitatják meg.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com