"Nagyobb erővel" indul neki a választásoknak a Jobbik

jobbikA Jobbik sokkal szervezettebben, tapasztaltabban, nagyságrendekkel nagyobb infrastruktúrával, ezáltal nagyobb erővel indul neki a 2014-es választásoknak - mondta Ferenczi Gábor, a Jobbik Veszprém megyei elnöke a párt megyei jelöltjeinek keddi bemutatkozóján.

A veszprémi sajtótájékoztatón a megyei elnök - aki országgyűlési képviselő és maga is jelölt a megye egyik körzetében - hangsúlyozta, bizakodásra ad okot, hogy az Iránytű Intézet felmérései szerint a fiatalok körében a Jobbik a legnépszerűbb párt.
Bejelentette, hogy a megye 1-es választókerületében Forgóné Kelemen Judit veszprémi önkormányzati képviselőt indítja a párt a 2014-es országgyűlési választásokon. A 2-es választókörzetben Kepli Lajos, országgyűlési képviselő, a vörösiszap-katasztrófát vizsgáló bizottság volt elnöke indul, aki Balatonalmádiban él. A 3-as választókörzetben a párt jelöltje Dobó Zoltán. A Tapolcán élő közgazdász tagja a Veszprém megyei közgyűlésnek.

Ferenczi Gábor megyei elnök, aki a 4-es körzetben indul, azt mondta: ha a Jobbik kormányra kerül, képes arra, hogy Magyarországot kivezesse a mostani válságból.
A Jobbik azokat a szavazókat várja, akiknek elege van a balliberális pártokból és a Fidesz-KDNP-ből - tette hozzá.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com