Navracsics Tibor: a fejlesztési kérdések pártokon felüli kérdések

A fejlesztési kérdések pártokon felüli kérdések - jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter pénteken Veszprémben a térség polgármesterei részvételével tartott fórumon.Navracsics Tibor hangsúlyozta: a januárban indult Versenyképes járások program lényege, hogy a járások, vagy a járáson belüli egyes térségek települései olyan projektekre pályázzanak, amelyeket együtt tudnak megvalósítani. Ennek érdekében általános fejlesztési célokat határoztak meg, hogy mindenki meg tudja találni, miben tudnak a leghatékonyabban együttműködni.

A tapasztalatok alapján beszámolt arról, hogy volt, ahol lakosságarányosan szétosztották a forrásokat, de a több helyen összehangolt programokat valósítottak meg.

Utóbbi terén a legkimagaslóbb eredményeket Komárom-Esztergom vármegye érte el - ismertette.

A tárcavezető példaértékűnek nevezte, hogy a legnagyobb, zalaegerszegi járásban - amelyhez csaknem 80 település tartozik - rendszeresítették a járási fejlesztési fórumokat.

Navracsics Tibor kiemelte: a 174 járásból 173-ban politikai konszenzus született, és az egyetlen járásban, a hódmezővásárhelyiben, ahol a Versenyképes járások program első évében nem sikerült megállapodni a településeknek, 2026-ra már aláírtak egy megállapodást.

Az önazonosságvédelmi törvényről szólva a tárcavezető elmondta: már több mint 110 településen fogadtak el olyan rendeletet, amely valamilyen formában szabályozza a beköltözéseket. Hangsúlyozta: a törvény leszögezi, hogy az alaptörvénnyel nem lehet ellentétesek és nem lehet diszkriminatívak az önkormányzati rendeletek.

Ebből adódóan Navracsics Tibor visszautasította az elmúlt időszakban megfogalmazott politikai vádakat, hiszen a kormányhivatalok minden önkormányzati rendeletet illetően elvégzik a szükséges vizsgálatot.

A közigazgatási és területfejlesztési miniszter szólt még más önkormányzati rendszert érintő kérdésekről is, köztük arról is, hogy a közösségi közlekedés jelenleg nem szerepel a kötelezőként ellátandó feladatok között, továbbá a rendkívüli kiadások támogatásáért folyamodó kistelepülési önkormányzatok száma dinamikusan nő.

Ovádi Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt mondta: a Versenyképes járások program nagy lehetőség a térségek számára, amelyből választókerületében is több fejlesztés valósulhat meg. Porga Gyula (Fidesz-KDNP) Veszprém polgármestere örömét fejezte ki, hogy a térségben működik egy ilyen egyeztető fórum a települési vezetőknek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com