Német CDU-képviselő: az uniópártok egységesek a célokban

Kristina Schröder, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szövetségi parlamenti képviselője szerint a német keresztény uniópártok egységesek abban, hogy a bevándorlás drasztikus mérséklésére van szükség, az eszközökről vitatkoznak néhányan.

A korábbi családügyi miniszter a Kossuth rádió 180 perc című műsorában szerda reggel elhangzott interjúban azt mondta, néhányan úgy gondolják, hogy Németország nem számíthat további európai segítségre a helyzet rendezéséhez, és le kell zárni a határokat.

CDU

A világ tudtára kell adni, hogy Németország nem tudja a világ összes nélkülöző emberét befogadni - jelentette ki, hozzátéve, "nagy a szívünk, de a képességeink korlátozottak, az integrációs képességünk is".

Kristina Schröder megjegyezte: a német polgároknak nem az érkezők mindennapi ellátásával, hanem éppen integrációjuk sikerével kapcsolatban vannak félelmeik. Utalt arra, hogy az 1960-as, 70-es években érkezett török vendégmunkások unokáinál is problémák mutatkoznak a beilleszkedésben, a nyelv elsajátításában és az értékek átvételében.

Azt mondta: akinek nincs joga Németországban maradni, kitoloncolják, akinek van, attól elvárják az integrációt. "Az alaptörvény minden vallási jog felett áll és vannak olyan alapjogok, amelyekből semmilyen kultúra nevében nem adhatunk alább" - jelentette ki.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com