Németh Lászlóné: 1900 kilométernyi közutat újítanak föl

Három program keretében összesen 1900 kilométernyi közutat újítanak fel 2013-2014-ben - közölte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter kedden Szegeden.

A politikus az 5-ös főút szegedi, Kossuth Lajos sugárúti 357 millió forintos költséggel korszerűsített egy kilométeres szakaszának átadásán elmondta: uniós forrásokból csupán korlátozott összegeket lehet mellékutak felújítására fordítani, a 2014-ben induló költségvetési ciklusban pedig nem adható ilyen célra támogatás. A kormány ezért döntött a regionális operatív programokban még rendelkezésre álló szabad források átcsoportosításáról, 27 milliárd forinttal 110 milliárd forintra megemelve a 4 és 5 számjegyű utak teljes körű rekonstrukciójára rendelkezésre álló keretet - tette hozzá.

uj-kozut-2013A teljes program összesen közel 1000 kilométernyi alsóbb rendű mellékút rendbetételét fedezheti – tudatta a politikus. A közlekedésbiztonság javítása érdekében 2014 őszén 49 milliárd forintból indulnak felújítások autópályákon és főutakon, összesen 314 kilométeren. 34 milliárd forintból pedig a nyomvályúkat és felületi egyenetlenségeket szüntetik meg több mint 565 kilométeren – közölte Németh Lászlóné.

Bohács Zsolt, Csongrád megye útügyi miniszteri biztosa, fideszes országgyűlési képviselő elmondta, az M43-as autópálya elkészülte előtt naponta több ezer kamion haladt át az 5-ös főút szegedi szakaszán. A Kossuth Lajos sugárút burkolata rendkívül rossz állapotú volt, ezért vált szükségessé a ma is forgalmas út rekonstrukciója. Mázsi Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója közölte, az 5-ös főút szegedi szakaszán tavaly ősszel indult felújítás során a burkolatot 14 centiméter vastagságban felmarták, majd a közműszerelvények szintbeemelése után megépítették a nyolc centiméter vastag kötő és a hat centiméter vastag kopó aszfalt burkolatot. Ezen kívül elvégezték a meglévő kiemelt és süllyesztett szegélyek cseréjét is.
forrás.MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com