Németh Zsolt: Magyarország érdeke a minél kevésbé intenzív ukrajnai konfliktus

Továbbra is a viszonylagos béke és stabilitás jellemzi az ukrajnai helyzetet, és Magyarországnak az a legfontosabb, hogy Oroszország és Ukrajna között a konfliktus minél alacsonyabb intenzitású legyen - mondta Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke a testület keddi, zárt ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Az ukrajnai helyzetet napirendre tűző ülést követően a képviselő közölte: az elkövetkező időszakban is arra irányulnak Magyarország erőfeszítései, hogy lehetőség szerint ne újuljanak ki az erőszakos összetűzések, és sikerüljön elősegíteni a stabilitást ebben a konfliktusban, hiszen az ország szomszédságáról van szó.

nemethzsolt

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke hangsúlyozta: az elmúlt időben a migrációs válság és a szíriai helyzet kissé háttérbe szorította az ukrajnai híreket, de ez korántsem jelenti azt, hogy az ukrajnai válság megoldódott volna, helyreállt volna a béke Magyarország szomszédságában. Az ukrán-orosz viszony nagy figyelmet igényel Európa és az Ukrajnával szomszédos államok, így Magyarország részéről - vélekedett.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com