Némethné: folytatja a kormány a megkezdett energiapolitikát

Nem kíván változtatni a kormány a korábban meghatározott energiapolitikán, folytatják a megkezdett munkát - jelentette ki Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter az MVM-csoport elmúlt négy évi eredményeit értékelő budapesti sajtótájékoztatón kedden.

mvmA miniszter kiemelte a Főgáz kisebbségi részvénycsomagjának megvásárlását az RWE-től, illetve azt, hogy kormányzati felhatalmazással megkezdődhetnek a tárgyalások a többségi, önkormányzati részvénycsomag megvásárlásáról. Folytatódnak a tárgyalások az E.on három gázhálózati, illetve az ügyfélszolgálati társaságának megvételéről is - tette hozzá.

A lakossági rezsicsökkentésre emlékeztetve Németh Lászlóné kitért arra is, hogy megkezdik az ipari rezsicsökkentés feltételeinek megteremtését. Ehhez kapcsolódva nonprofit közműszolgáltatót hoz létre a kormány, a szükséges közszolgáltatási törvényt várhatóan az idei év végéig elfogadja az Országgyűlés - mondta el a miniszter.

Az újonnan megalakuló parlament elé terjesztik a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos hitelszerződést is - közölte.

Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., illetve az MVM-csoport a korábbi veszteségforrások felszámolása után az elmúlt négy évben növekedési pályára állt. A társaság célja erős, nemzeti, regionálisan meghatározó integrált energiaipari vállalatcsoport felépítése - hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Baji Csaba, az MVM elnök-vezérigazgatója.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com