Nemzetpolitikai Kutatóintézet: több szabálytalanság történt a marosvásárhelyi helyhatósági választáson

Több szabálytalanság történt a vasárnapi marosvásárhelyi helyhatósági választáson, és ez érdemben befolyásolhatta a végeredményt - mondta Illyés Gergely politológus, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

A szakember példaként említette, hogy sokan kaptak ideiglenes lakcímet igazoló okmányt az elmúlt hónapban, azaz "mesterségesen feltornázták a szavazók számát".

npki

Emellett több szavazólapot nem pecsételtek le megfelelően és időben, így nem is lehetett megállapítani, érvénytelen volt-e vagy sem. Megjegyezte, nagyon sok az érvénytelen szavazat, ami "már önmagában sok kérdést felvet".

Mint mondta, ezeket a szabálytalanságokat jelezte is Soós Zoltán polgármesterjelölt stábja, de nem tudható, mi lesz az eljárás vége. A szakértő szerint akkor lehetne megváltoztatni az eredményt, ha új választást írnának ki, de nem tudható, a rendellenességek elég súlyosak-e új voksolás kiírásához.

A vasárnapi romániai önkormányzati választáson a 2000 óta hivatalban levő Dorin Florea 27 262 szavazatot kapott, a második helyen végző Soós Zoltán független jelölt 25 557 voksot gyűjtött Marosvásárhelyen.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com