Nézőpont Intézet: elévülésre játszanak az érintett politikusok

Deák Dániel az M1 aktuális csatornán hozzátette, erre utal, hogy Medgyessy Péter volt miniszterelnök keddi gazdasági bizottsági meghallgatása, amelyen mindent tagadott, valamint Demszky Gábor volt főpolgármester korábbi sajtótájékoztatója, ahol ugyanígy nyilatkozott.

Elmondta azt is, hogy az Alstom 2005-ben kötött szerződést azzal a tanácsadó céggel, amelynek Medgyessy Péter 2006-ban tulajdonosa lett.



Tehát az Alstomtól kapott bevételhez a volt miniszterelnök is hozzáfért 2006-tól - jegyezte meg. Deák Dániel hozzátette, több MSZP-hez köthető személy cégével is kötöttek szerződést a metróberuházás kapcsán, így Puch László cége is kapott egy 331 millió forintos szerződést a Siemenstől. Az OLAF-jelentés nyomán felmerül a gyanú, hogy ebből jutott az MSZP kasszájába is, amit ki kell vizsgálni a magyar hatóságoknak - mondta.

Kitért arra, hogy Medgyessy Péter belpolitikai szerepe 2004 után nem szűnt meg, mivel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök utazó nagykövetnek nevezte ki a magyar érdekek képviseletére. Egyes uniós szakértők szerint Medgyessy Péternek nagy szerepe volt abban, hogy a francia cégekkel tárgyaljon és a francia ipari lobbi meggyőzze az Európai Bizottságot, hogy rábólintson a 4-es metróra - mondta Deák Dániel.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com