Nézőpont: tovább nőtt az Orbán Viktor újrázását támogatók aránya, Karácsony és Szél megelőzte Vonát

A március 19-23. között készült felmérés alapján Vona Gábort, a Jobbik miniszterelnök-jelöltjét immár Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd és Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltjét is megelőzte a kormányfőjelöltek versenyében.

A Magyar Idők számára készített reprezentatív felmérés szerint a miniszterelnök-jelölti versenyben Orbán Viktort 50 százalék támogatja, míg Karácsony Gergelyt mindössze 13 százalék, Szél Bernadettet 8 százalék, Vona Gábort 7 százalék, Gyurcsány Ferencet, a DK miniszterelnök-jelöltjét 3 százalék, Fodor Gábort, az MLP elnökét és Fekete-Győr Andrást, a Momentum elnökét pedig egyaránt 1 százalék.



A közlemény kitér arra, hogy a Nézőpont Intézet közel három éve, 2015 májusától végez rendszeres kutatást a lehetséges kormányfőjelöltek közvetlen támogatottsága kapcsán. Akkor Orbán Viktort támogatottsága 32 százalékos volt. Érdekesség - jegyzik meg -, hogy Vona Gábort az elmúlt közel három év során egyszer sem támogatták 13 százaléknál többen (utóbbi eredményt 2015 augusztusában érte el a Jobbik elnöke).

Ezúttal ráadásul Karácsony Gergelynek és Szél Bernadettnek is több támogatója akadt a kormányfőjelöltek versenyében, mint Vona Gábornak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com