Nincs egyetértés ellenzéki oldalon az esetleges előválasztásról

Eltérően ítélték meg, bár nem vetették el egy előválasztás lehetőségét ellenzéki pártok képviselői csütörtökön, a Republikon Intézet Előválasztás, választások, ellenzéki alternatívák 2016-ra című kerekasztal-beszélgetésén Budapesten.

Az előválasztást kizárólag a Párbeszéd Magyarország támogatta egyértelműen, míg az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Magyar Liberális Párt (Liberálisok) képviselői szerint ez veszélyeket is rejthet, az összefogás csak bizonyos feltételek mellett vezethet eredményre.

Választás 2014

 

Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője szerint a 2018-as választásra reményt adhat, hogy az ellenzék jól szerepelt az elmúlt két év időközi választásain, míg a Fidesz többnyire elvesztette ezeket.

Kiemelte: a választási rendszer valamilyen összehangolásra kényszeríti az ellenzéket. "Az MSZP egyedül nem fog győzni, ugyanakkor a szocialisták nélkül nem lehet leváltani a Fideszt" - fogalmazott Molnár Zsolt, aki szerint az ellenzéki előválasztás egyik előfeltétele, hogy a részvevők meg tudjanak egyezni a szabályokban.

Hasonlóan fontosnak nevezte a miniszterelnök-jelölt személyét, aki iránt szerinte az egyik legfontosabb elvárás az, hogy a győzelem után állni tudja az ellenzékbe szoruló Fidesz nyomását.

A közös vezetőnek olyan programmal is rendelkeznie kell, amely alapján a társadalom el tudja hinni, hogy az ellenzéki összefogás részvevői vezetni tudják majd az országot - fogalmazott, hozzátéve, hogy 2014-ben ezt nem sikerült elérni.

Molnár Zsolt kitért arra is, hogy egy ellenzéki előválasztás a Fidesznek is hasznos lehet akkor, ha a jelöltek összevesznek, személyeskedésbe torkolló vitáik röhejbe fulladnak.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a DK elnökségi tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben csökken a Fidesz tábora és sok fideszes szavazó is leváltaná Orbán Viktort a liberális demokrácia védelmében, addig a "demokratikus ellenzék" továbbra is bizalmatlansági és hitelességi válságban van és stagnál. "Ha a Fidesz focizik, akkor a demokraták nem teniszezhetnek" - fogalmazott, majd kifejtette, az összefogást akaró pártoknak teljes személyi, stílusbeli váltásra van szükségük, mert jelenlegi formájukban belátható időn belül nem nyerhetnek választást.

Olyan paradigmaváltásra van szükség, amelyben a "köztársaság visszaállításnak" igénye megelőzi a pártok egyéni érdekeit - mondta. Szólt arról is, hogy a változáshoz a pártoknak szorgos, helyi munkával elsőként a kis közösségekben kell reményt kelteniük, olyan békés és biztonságos politikát ígérve, amely nem szól bele az emberek mindennapi életébe.

A Liberálisokat képviselő Szent-Iványi István azt hangsúlyozta, hogy nem előre lefutott a 2018-as választás, noha az ellenzék kilátásai nem túl kedvezőek. Kiemelte: egy választási összefogás értelmét az adná, ha a résztvevők egyéni támogatottsága nemcsak összeadódna, hanem hatványozódni is tudna. Az előző választáson ez éppen ellenkezőleg történt - mondta, de megjegyezte azt is, hogy az összefogás nem írhatja felül a pártok saját identitását.

"Az, hogy utáljuk Orbán Viktort és szeretnénk valami mást, az nagyon kevés" - fogalmazott. Szent-Iványi István olyan centrista pártként jellemezte a Liberálisokat, amely nem a baloldalról, hanem a mérsékelt jobboldalról akar szavazókat szerezni.

Tordai Bence, a PM politikusa szerint az előválasztás kizárólag a Fidesznek lenne kedvezőtlen, mert az ellenzék azon végre megjeleníthetné saját pozitív vízióit. Példaként említette erre a mindenkinek alanyi jogon járó alapjövedelem javaslatát, amellyel szerinte a társadalom négyötöde egyetért.

Szent-Iványi István ugyanakkor egy későbbi megszólalásában azt mondta, pártja gazdaságpolitikájával teljesen összeegyeztethetetlen ez a gondolat, ezért nem is támogatják, majd kérdésére a beszélgetés többi részvevője sem kötelezte el magát az alapjövedelem mellett.

Tordai Bence ezután Kerék-Bárczy Szabolcshoz fordulva úgy fogalmazott, hogy paradigmaváltás szükségességéről azok szoktak beszélni, akiknek nincs ötletük. Azt is be kell látni, hogy még egy igaz ügyet sem lehet hiteltelen emberekkel képviselni - folytatta a PM politikusa, aki szerint az előválasztás melletti elköteleződés valódi paradigmaváltás lenne, gyakorlati előnye pedig az lenne, hogy korán felhozza a jelöltek körüli problémákat, így később tisztalappal indulhatnának a Fidesz ellen.

"Ha tudnám rólad Zsolt, hogy elvittél valamikor százmillió forintot, akkor az inkább derüljön ki egy előválasztási kampányban" - mondta az MSZP politikusának, hozzátéve, az ellenzéknek "106 igaz embert" kell találnia a választókerületekbe.

"Több szerénységet!" - válaszolt erre Molnár Zsolt, aki szerint az ehhez hasonló hozzáállás a Fidesznek kedvez.
A szervezők arról tájékoztattak, hogy az Együtt - a Korszakváltók Pártja nem akart részt venni a beszélgetésen, az LMP pedig frakcióülésére hivatkozva utasította vissza a meghívást.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com