Novák Katalin: több friss tejet adnának a gyermekeknek a közétkeztetésben

Módosítják az Emberi Erőforrások Minisztériumának közétkeztetési rendeletét, a változtatási tervek között egyebek mellett az is szerepel, hogy több friss tejet adnának a gyermekeknek - közölte a tárca család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtökön telefonon az MTI megkeresésére.

Novák Katalin felidézte, hogy tavaly szeptemberben vezették be a rendeletet, amellyel az volt a céljuk, hogy a közétkeztetésben naponta részt vevő több mint egymillió gyermek minél egészségesebben táplálkozzon.

novák katalin

Száműzni akarták a mesterséges alapanyagokat, a só és a cukor túlzott használatát, ugyanakkor azt szerették volna, ha az ételek továbbra is megfelelnek a magyar ízlésvilágnak - tette hozzá.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ígéretüket betartva folyamatosan figyelték a visszajelzéseket a rendeletről, ennek lett az eredménye, hogy most bizonyos pontokon módosítják a jogszabályt.

Az érintettek gyakran kifogásolták, hogy túl kevés sót tesznek az ételekbe. Az idősebb korosztályok esetében eddig is csak lépcsőzetesen csökkentették a sótartalmat, most ezt a fokozatosságot a fiatalabbakra, így az egy-három és a négy-hat évesek csoportjára is kiterjesztették - mondta.

Az államtitkár kiemelte, hogy nem cél a só teljes elhagyása, az viszont igen, hogy az ízesítés mértéke az egészségügyi határérték alatt maradjon. A tervezett módosítás lényege, hogy a sócsökkentés kevésbé legyen drasztikus - jegyezte meg.

A változtatások másik fontos eleme, hogy több friss tejet akarnak adni a gyermekeknek. Hozzáfűzte: ezzel együtt az is cél, hogy a háromévesnél idősebbek magasabb zsírtartalmú, "természetesebb" tejet kapjanak. Novák Katalin cáfolta azt a sajtóban olvasható vélekedést, amely szerint a tejtermékekre vonatkozó előírások módosítása közvetlenül növeli az étkeztetés költségeit.

Az államtitkár a harmadik legfontosabb változásnak azt nevezte, hogy még tovább szigorítanák, minden korosztály esetében tiltanák az édesítőszerek használatát.

A tervezett módosításokat még az ősszel életbe léptetik - közölte Novák Katalin.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com