Nyilatkoztak az állami tisztségviselők is

Az ÁSZ elnöke 2016-ban vásárolt egy 83 négyzetméteres fővárosi, IX. kerületi lakást, és egy teremgarázsban lévő parkolóhelyet.

Domokos László továbbra is felerészben birtokol egy örökségből származó 345 négyzetméteres békéscsabai telket, amelyen egy 91 négyzetméteres ház áll, valamint tulajdonosa egy garázsnak.



Az előző évi bevallásával megegyezően 9/10-edes arányú tulajdonosa egy XIII. kerületi, 122 négyzetméteres lakásnak, valamint egy 7000 négyzetméteres újkígyósi szántónak. Haszonélvezeti joggal rendelkezik egy 63 négyzetméteres budapesti, V. kerületi lakás felett és autójaként is még mindig egy 2003-ban vásárolt Skodát tüntette fel. Domokos László - ahogy korábban is - tovább növelte államkötvényeinek értékét: Bónusz Magyar Államkötvényben továbbra is 5 millió forintot tart, ahogy Magyar Államkötvényben is csaknem ennyit, a prémium kötvényeinek értéke azonban a tavalyi 11,7 millió forintról több mint 19 millióra növekedett. Emellett 1,3 millió forintért Kamatozó Kincstárjegyet is vásárolt.

Az ÁSZ elnöke továbbra is mintegy félmillió forintnyi részvény birtokosa, befektetési jegyeket azonban már nem tüntetett fel a nyilatkozatban, holott azokból egy éve még 23 millió forintnyival rendelkezett. Egymillió forinttal, 4,9 millióra csökkent Domokos László takarékbetéteinek értéke, készpénzállománya pedig 5,6 milliót, pénzköveteléseinek értéke 6,6 millió forintot tesz ki. Pénzintézettel szemben 8,9 millió forintnyi tartozást tüntetett fel, de a bevallásban szerepeltetett egy összesen csaknem félmillió forintos, lakáskiadásból származó éves jövedelmet is.
A számvevőszéki elnök juttatásként laptopot, mobiltelefont és gépkocsit tüntetett fel. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a korábbi évektől eltérően szinte minden rubrikát kihúzott a vagyonnyilatkozatából, csupán egy ingatlant, az MNB elnökeként felvett havi bruttó 5 millió forintos jövedelmét és egyes személyi használatra kapott eszközöket tüntetett fel. A dokumentum szerint megtartotta 150 négyzetméteres balatonakarattyai családi házát.
Jövedelme mellett feltüntetet még egy személyi használatra kapott gépjárművet, telefont, cafeteriát, étkezési jegyet és külföldi napidíjának egy napra jutó értékét. Tavaly még 2,4 millió forintnyi készpénzt, 9 millió forintos pénzintézeti számlakövetelést és 52 millió forint más jellegű kintlévőséget is beírt nyilatkozatába. Az adóssággal továbbra sem rendelkező Matolcsy György egy évvel ezelőtt további 43,8 millió forint osztalékot is feltüntetett, amelyet a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet tulajdonosaként vett fel.

Emellett 2016-ban jelezte, jótékony célra fordította a Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány kuratóriumi elnökeként neki járó évi nettó 5,9 millió forintot, valamint a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány kuratóriumi tagságáért kapott évi nettó 4,2 millió forintos jövedelmét. Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke megtartotta Telkiben az 1154 négyzetméteres telken álló 292 négyzetméteres házát. Autót, más járművet most sem tüntetett fel, a hat havi illetményét meghaladó értékű ingóságok között pedig évek óta egy 1980-ban ajándékba kapott asztali lámpát szerepeltet.
A versenyhivatal elnöke részvényeinek értéke 1,8 millió forint, készpénzben továbbra is mintegy egymillió forintot tart. Pénzintézeti számlakövetelése forintban - mintegy 3,6 millióval -, 11 millióra nőtt, devizában tartva viszont csökkent, 20,5 millió forint értékű. Juhász Miklós juttatásként autót, telefont és laptopot használ, ügyvédi praxisát szünetelteti. Polt Péter legfőbb ügyész nyilatkozata alapján tavaly másodmagával egy üdülőt vett Balatonfüreden, a 62 négyzetméteres ingatlanhoz terasz, tároló és egy teremgarázs-beálló tartozik. Szeptemberben felerészben tulajdonosa lett egy 1979-es évjáratú vitorlás kishajónak. Hat havi illetményét meghaladó készpénzállománya 2,5-ről másfél millió forintra csökkent, pénzintézeti számlakövetelése pedig közel 780 ezer forinttal kevesebb.

A legfőbb ügyész magánszemélyeknek házastársával közösen 14 millió forinttal tartozik, ez 4,8 millióval kevesebb az előző évi összegnél. Polt Péter jövedelmei között tüntette fel, hogy egyetemi oktatói tevékenysége mellett eseti jelleggel jogi szakvizsgáztatást végez és két helyről jogdíjra jogosult. Munkájához tavaly egy Dell notebookot kapott. Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke áprilisban másodmagával vásárolt egy 77 négyzetméteres ingatlant egy siófoki társasüdülőben.

Feleségével közös számláján forintban 5,5 millió forint van - szemben a tavalyi 11 millióval -, devizában viszont 2-ről 2,5 millióra nőtt az összeg. Pénzintézetnek 2,5, magánszemélyeknek 4,5 millió forinttal tartozik. A KT elnöke egyetemi tanárként is kap jövedelmet, emellett 9 százalékos érdekeltsége van a Budai Kadarka Nonprofit Kft.-ban. Utóbbiról megjegyzésként azt írta, a svábhegyi Jókai-villa területén 0,1 hektáron végez látványművelést a Budapesti Kadarka Kör, anyagi érdekeltség nélkül.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com