Obama nyugtatni jött Európába

A szakértő közölte: amikor Obama európai útját megszervezték, úgy tűnt, az utazásnak az lesz a célja, hogy a Hillary Clinton demokrata elnökjelölttel való átadás-átvételt leszervezze az európai vezetőkkel.

Azt gondolták, ez egy egyszerű találkozósorozat lesz, ehelyett Obama most azért jött Európába, hogy megnyugtassa a kontinenst.

Hozzátette, több szakpolitikai kérdésben várható jelentős eltérés a mostani adminisztrációhoz képest Trump vezetése alatt, például az új elnöknek más lesz a hozzáállása a transzatlanti kereskedelemhez, mint amit Obama támogatott, vagy például a klímaegyezményből is szeretne kihátrálni. A migráció kérdésében is komoly ellentmondás van Obama és Trump között, és a NATO kérdése is bizonytalan.

Obama most próbálja nyugtatni az európaiakat, hogy Donald Trump mégsem hátrálna ki a NATO mögül, mint ahogy azt a kampány alatt hangoztatta - mondta Káló Máté.
Megjegyezte: üzenetértékű az is, hogy az amerikai elnök Görögországba és Németországba látogat utolsó hivatalos útján.
Felidézte, Athénban Obama arról beszélt, hogy nagyon fontos a nacionalista, megosztó politika helyett az összefogás, ezzel pedig a szakértő szerint "megvédte" a baloldali görög kormányt. Hozzátette: a távozó amerikai elnök azt is hangoztatta, hogy Németország vezető szerepe kiemelten fontos, ezzel pedig a kohéziót próbálja hangsúlyozni.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com