OGY – A vasárnapi bérpótlékról hozott döntést a törvényalkotási bizottság

Azoknak a kereskedelmi dolgozóknak járna százszázalékos vasárnapi bérpótlék, akik csak az év néhány vasárnapján nyitva tartó üzletekben dolgoznak, a minden vasárnap kinyitó boltok alkalmazottai ötvenszázalékos vasárnapi pótlékra lehetnek jogosultak – az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága egy ezt javasoló módosítást fogadott el csütörtökön.

czomba-sandor-lapozos_20120829161130_48Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár a testület előtt elmondta: a munka törvénykönyvét érintő változtatás egyértelműsíti, hogy a vasárnapi bérpótlék december 24-ére és 31-ére is jár, ha azok vasárnapra esnek. Közölte azt is: a változtatás a kereskedelmet érinti, más, olyan szektorban, ahol eddig nem volt vasárnapi pótlék, ezután sem lesz.

A szocialista felszólalók túl szűknek érezték a jogosultak körét, Lukács Zoltán (MSZP) azt kérdezte: ha a sarki kisboltban van vasárnapi bérpótlék, akkor az ipari parkban miért nincs?

Czomba Sándor erre úgy felelt: mintegy egymillió ember dolgozik vasárnaponként, közülük 700 ezer nem jogosult a pótlékra. Ha azonban a törvény mindenkinek százszázalékos pluszjuttatást biztosítana, az a versenyszférának 90 milliárd forintos, a költségvetésnek 32 milliárdos terhet jelentene.

A testület pontosította a gazdasági bizottság egyik módosító javaslatát is, amely tiltaná a benzinkutakon azon boltok vasárnapi nyitva tartását, amelyek nem árulnak üzemanyagot. A szocialisták által ellenzett, ám a Jobbik által támogatott, szerintük a „kiskapukat bezáró” javaslat a töltőállomás területén működő üzletekre vonatkozna, szemben a benzinkúton belül működőkkel.

A jogszabály a benzinkutak saját üzleteinek működését engedélyezné - ahogy Révész Máriusz (Fidesz) elmondta -, ennek oka, hogy ez a tevékenység az üzemanyag-értékesítés mellett nem igényel plusz munkaerőt. A szocialista Lukács Zoltán ugyanakkor értékelte, éppen ez nyit kiskaput a benzinkutaknak.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com