OGY - Három alkotmánybíró-jelöltről szavazhat jövő szerdán a Ház

Czine Ágnes, Sulyok Tamás és Varga Zs. András alkotmánybíró-jelöltekről szavazhat jövő szerdán az Országgyűlés, mindhármukat a kormánypártok javasolták - közölte az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság fideszes alelöke újságírókkal a testület hétfői, zárt ülését követően.

parlamentGulyás Gergely elmondta: ellenzéki jelöltekről is szavazott a testület, de ők nem kapták meg a kilenctagú bizottságban a szükséges öt igen szavazatot.

Kifejtette: mindhárom jelölt rendelkezik tudományos fokozattal, a gyakorlati mellett tudományos munkát is végeznek és sosem folytattak pártpolitikai tevékenységet.

Czine Ágnes bíró a Fővárosi Ítélőtábla Büntető Kollégiumának vezetője, tanít mind a Károli Gáspár Református Egyetemen, mind a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Sulyok Tamás ügyvéd a Szegedi Tudományegyetem alkotmányjog tanszékének oktatója, Varga Zs. András, aki a Pázmány Egyetem Katolikus Egyetem dékánja, korábban legfőbb ügyész helyettes volt - tudatta.

A jelöltek megválasztásához az összes parlamenti képviselő kétharmadának támogatása szükséges - közölte. A jelölteket - a szavazás előtt - még az igazságügyi bizottság is meghallgatja nyilvános ülésén.
Az LMP élt a jogával, hogy megnevezze jelöltjeit a megüresedett három helyre - közölte Schiffer András, az ellenzéki párt társelnöke az ülés után. Lehoczkyné Kollonay Csillát, valamint Földi Andrást és Fülöp Sándort jelölték, de, mint mondta, "a kétharmados többség azt sem engedi, hogy egyáltalán a plenáris ülés elé kerüljenek ellenzéki javaslatok" - mondta.

Czine Ágnes jelöltségét - aki novembertől töltheti be az alkotmánybírói pozíciót - Schiffer András támogatta, a másik két jelöltet azonban nem - ismertette.

Gyüre Csaba (Jobbik) elmondta: nem állítottak jelöltet, mert szerintük a kétharmados többséggel szemben felesleges azt megtenni. A szavazásban azonban részt vesznek, egyik jelöltet sem fogják támogatni - közölte.

Az Alkotmánybíróság tagjait jelölő eseti bizottság hétfőn zárt ülésen döntött a jelöltek személyéről. Ezt Gulyás Gergely kezdeményezte, mondván, személyes adatok is szóba kerülnek az ülésen.

A zárt ülés elrendelése előtt Tóth Bertalan, a testület MSZP-s alelnöke elhagyta az ülést, amelyet színjátéknak és méltánytalan eljárásnak nevezett. Kifogásolta, hogy nem hallgatják meg a jelölteket, és azt is, hogy kevés határidő állt rendelkezésükre az értékelésre. Gulyás Gergely ezt visszautasította, és úgy reagált: minden párt élhetett a jelölés jogával.

A jelöltek alkotmánybíróvá választásához az összes parlamenti képviselő kétharmadának támogatása szükséges, megválasztásuk tizenkét évre szól.

Bragyova András jelenlegi alkotmánybíró és Kovács Péter kilencéves megbízatása szeptember végén jár le, novemberben pedig Balogh Elemér távozik a testületből.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com