OGY - Mentesülhet az áfa alól a szerencsejáték-szolgáltatás

Mentesülhet az áfafizetés alól a szerencsejáték-szolgáltatás nyújtása, az állam által koncesszióban átadott szerencsejáték közvetítése és szervezése egy módosító javaslat alapján, amelynek benyújtásáról az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága döntött csütörtöki ülésén kormánypárti többséggel.

budapest-parlament-d0000BF91ae1479d20ee7Az indítványt a bizottság a pénzügyi tárgyú törvények módosításához terjeszti be. A napirendi pont tárgyalását rövid időre el kellett halasztani, mivel a szocialista Tukacs István magyarázatot firtató kérdésére sem a kormány jelenlévő képviselője nem tudott válaszolni, sem a testület tagjai.

A kérdésre később tértek vissza, amikor Orbán Gábor, a nemzetgazdasági tárca államtitkára úgy felelt: nem a tárcája terjesztette be a módosítást, így az indoklást is annak előterjesztőjétől kell várni. Az ülést vezető Balla György (Fidesz) az Európa Tanács egy határozatára hivatkozott, amelyet elmondása szerint egy bírósági döntés is megerősít. Ezek ugyan nem a szerencsejátékkal, hanem a frekvenciák aukción történő értékesítésével kapcsolatosak, de kimondják: azok nem minősülnek gazdasági tevékenységnek, ezért nem áfakötelesek. Ugyanez a helyzet a szerencsejáték-szolgáltatással is - fogalmazott.

Tukacs István - aki a testület ülése után sajtótájékoztatón is hangot adott felháborodásának - a bizottság előtt úgy érvelt: a kormányoldal egy más típusú bírósági döntéssel próbál alátámasztani gazdasági döntést, amely szerinte egy érdekkörnek kíván teret nyitni. Bírálta azt is, hogy a kormány nem nyilvánított véleményt.

A sportfogadással összefüggő törvények vitájában több ellenzéki képviselő azt kifogásolta, hogy 15 százalékra emelné a jogszabály a távszerencsejáték játékadóját, azt követően, hogy azt a korábbi 20 százalékról nemrég 10 százalékra csökkentették.

Többen szóvá tették, hogy a változtatás kivenné a sportért felelős tárca költségvetéséből a sportszerencsejátékból befolyó pénzt, és a jogszabály csupán annyit rögzítene: azt a Magyar Labdarúgó Szövetség útján a labdarúgás támogatására kell felhasználni.

A változtatásokat kormánypárti többséggel fogadta el a bizottság.
A kormányzati szerkezetátalakításhoz kapcsolódó törvények módosításának vitájában a szocialista Bárándy Gergely azt vetette fel: a leköszönő kormánymegbízottak végkielégítését terheli-e 98 százalékos különadó. Répássy Róbert, az igazságügyi tárca államtitkára felhívta a képviselő figyelmét arra, hogy a 98 százalékos különadóról szóló jogszabályt az Alkotmánybíróság visszamenőleg megsemmisítette, a mostani kifizetések 2 millió forintot meghaladó részét 75 százalékos adó terheli.

Hozzátette ugyanakkor: az érintett kormánymegbízotti kör többségének egyáltalán nem jár végkielégítés, hiszen újabb megbízatást kap. Nincs tudomása arról, hogy bárki részesült volna ilyen végkielégítésben - közölte.

A testület elfogadta a pénzügyi közvetítőrendszert érintő törvénymódosításhoz a gazdasági bizottság által összeállított módosításokat is, valamint jogtechnikai változtatásokat is benyújtott ahhoz.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com