OGY - Napirenden a családi csődvédelem

Hétfőtől ezúttal is ötnapos ülésezéssel kezdi kéthetes munkarendjét az Országgyűlés. A képviselők kedden szavazhatnak az idei költségvetés - két héttel korábban elhalasztott - módosításáról, majd szerdán a családi csődvédelem bevezetését kezdhetik tárgyalni, jövő hétfőn pedig már a 2016-os költségvetéshez benyújtott módosító indítványokról is dönthetnek.

A Ház ülése hétfőn 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a napirend elfogadása követ.
A házelnök javaslata alapján a képviselők ezúttal is két órát interpellálhatnak, majd egy órában azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormánynak. Az első ülésnap végén tizenkét, másnap elfogadni tervezett előterjesztés bizottsági jelentéseit tárgyalhatják.

parlament

A parlament kedden a napirend előtti felszólalások után tartja a szavazásokat.

A képviselők ekkor fogadhatják el az idei költségvetés módosítását, az erről szóló zárószavazást a Ház előző üléséről halasztották a mostanira.

Varga Mihály javaslata a költségvetési hiányt 15 milliárd forinttal emeli. Az előterjesztésben foglalt változtatások teremthetnek fedezetet Magyarország kurdisztáni katonai szerepvállalásához, továbbá kísérletet tesznek a fővárosi közösségi közlekedés pénzügyi helyzetének hosszú távú stabilizálására is, a BKV Zrt. korábbi időszakokról felhalmozódott 52 milliárd forint összegű adósságának állami átvállalásával.

Döntés várható még a jövő évi büdzsét megalapozó törvénymódosításokról, a kiemelt közlekedési beruházások gyorsításáról és a 2015-2020 közötti Nemzeti Környezetvédelmi Programról.

A határozathozatalokat követően egyebek mellett a Miniszterelnökséget vezető miniszter közbeszerzésekről szóló törvényjavaslatát kezdhetik tárgyalni, de vita kezdődhet vízgazdálkodási, tűzvédelmi és hadigondozási témájú törvénymódosító indítványokról is.

Szerdán az ügyészség napjára történő emlékezéssel kezdődik az ülésnap, a 2011-ben elfogadott ügyészségi törvény alapján. A harmadik ülésnap előzetes napirendjén tizenkét törvényjavaslat általános vitája szerepel, ekkor kerül napirendre a KDNP családi csődvédelemről szóló előterjesztése is. A kisebbik kormánypárt szándéka alapján tízezrek kaphatnak segítséget adósságuk rendezéséhez, amennyiben a tartozás legalább 2 millió, de legfeljebb 60 millió forint.

Csütörtökön további tizenkét indítványról mondhatják el véleményüket a képviselők, így szó lesz például az állami vagyonról, a személyszállítási szolgáltatásokról és a budapesti vizes világbajnokság lebonyolításáról szóló törvénymódosításokról is.

Pénteken az emberi erőforrások miniszterének egészségügyi alapellátásról szóló törvényjavaslatát kezdhetik tárgyalni, hat másik előterjesztés mellett, amelyek között megtalálható a kapcsolati erőszak elleni fellépést segítő stratégiai célok meghatározása is.

A második héten ezúttal is csak hétfőn üléseznek a képviselők, a napirend azonban ezúttal hosszabb lehet az ilyenkor megszokottnál.

Az előzetes információk alapján a parlament a 11 órakor kezdődő ülésnapon a kérdések és azonnali kérdések mellett megvitathatja a jövő évi költségvetéshez benyújtott több mint ötszáz módosító indítványt, majd szavazhat is azokról. Legvégül a magyar egészségügy helyzetérő kezdődhet négyórás vita, a szocialista, LMP-s és független képviselők kezdeményezésére.

MTI

Hozzászólások

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Újabb hír Borkai Zsoltról, az Ördög ügyvédjegy által: Borkai Zsolt a Maldív-szigeteken

Borkai nem csak egyszer volt búvárkodni a Maldív-szigeteken állítja az Ördög ügyvédje blog szerzője, aki napok óta szivárogtatja az anyagot a győri polgármesterről

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Legszegényebb települések lakóit kérdezték meg: mi a Fidesz titka? -videó

Magyarország legszegényebb településein az emberek 90 százaléka a Fideszre szavazott.

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

Tömegek álltak sorba az Erzsébetvárosban osztogatott ingyenes sonkáért

A sorban állóknak az erzsébetvárosi önkormányzat a közeledő húsvét alkalmából osztott ingyen sonkát.

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

Énekelve köszönték meg a piliscsabai ovisok a felépült új óvodát

A gyerekek népviseletbe öltözve mondtak köszönetet a politikusoknak a szép új oviért.

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Magyarország talán rombolás és háború nélkül vissza tudná szerezni az elcsatolt területeket – Trianon

Francesco Nitti, Olaszország volt miniszterelnöke „Nincs Béke” című művében ír Trianonról és a legnagyobb vesztesről, Magyarországról.

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

Majtényi szerint a magyar állampolgárok egyenjogúak a menekültekkel

A Soros által együtt alapított Eötvös Károly intézet vezetője semmi alternatívára nem volt képes!

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Magyarországon építhetik meg a Tesla autó gigantikus méretű gyárát?

Elon Musk 2017-ben fogja kiválasztani a Tesla autó gigantikus gyárát Európában.

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

Az Európai Unióban kapható mézek ötöde magas kéntartalmú hamisítvány!

A minták legalább 20 százalékánál kiderült, hogy hamis a méz.

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

Két nyugdíjas hölgy Orbán Viktor kapujára üzeneteket ragasztott! – videó

A két idős hölgy hangot adott véleményének, ezért a rendőrök erősítést hívtak.

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Szégyenkezve, szemlesütve mennek el a betegek a hálapénz miatt az orvos mellett!

Itt van Magyarország legnagyobb egészségügyi tabutémája olvasmányban!

http://ujhazak.com